Kedves Olvasóim!
Nem tűnt el az örök vesszőfutásom az idővel, de ez nem panaszkodás!!! Csupán jelezni akarnám, hogy szerettem volna már sokkal előbb is írni a most következő témában, de így jött ki a lépés! Azért remélem, ezt is legalább annyian fogjátok olvasni is szeretni, mint az előző írásaimat!
Ha már esett szó a sikereimről, essék szó a kudarcomról is - nem szégyellem. Bár, tudom, hogy írásom végére érve Ti is azt fogjátok gondolni: ez nem volt kudarc. Tavaly nyáron egy barátnőm beajánlott egy családnak bébiszetternek. Két kisfiú van a családban, az egyik akkor még nem volt egy éves, a másik 5 körül járt és nagyon értelmes, okos fiúcska. Első sorban rá kellett volna vigyáznom, így a harmadik találkozás alkalmával az anyuka kettesben hagyott B-vel. Jól telt az együtt töltött idő, sokat beszélgettünk és játszottunk. Amikor B. anyukája hazaért - persze ezt utólag tudtam meg, hosszú-hosszú hónapok után - pont arra mondatomra lépett be, hogy azt mondtam B-nak: nem szabad csalni! (társasoztunk) Ez a mondat volt az, ami miatt ez a család nem engem választott pótmamának. Belül folyton motoszkált bennem valami, onnantól kezdve, hogy az anyuka kedvesen, de visszalépett a közös jövőtől. És a türelem rózsát terem: megkaptam a választ, csak inkább utólag. Hát ez volt az a bizonyos valami, ami motoszkált bennem. Éreztem, hogy ezzel az anyukával nem közösek a hullámhosszok. Ami az élet ugyanolyan velejárója, mint a közös hullámok. Van ilyen. Egyszerűen ennyi. Ilyenkor nem önmagunkban kell keresni a hibát, hanem elfogadni az életnek ezt a szeletét is. És ez a történt ösztönzött arra, hogy leírjam Nektek, tanácsként, kérésként: a gyermekjátékok szabályait az első közös játéktól kezdve igyekezni kell a gyerekkel betartatni és sarkallni arra, hogy a csalás helytelen dolog! Sose essetek abba a hibába - mert ez az! - , hogy örökké nyerni hagyjátok csemetéteket! Sosem fogja megismerni az ő maga kis világának megfelelően persze, hogy milyen is veszteni, milyen érzés küzdeni az elsőségért!!! Gondoljunk csak bele: ez a két jelenség egész életünket végigkíséri! Ha már pici korban nem adjuk meg ezeknek a megfelelő táptalajt, mi lesz később?!?!? Nagyon-nagyon megnehezítjük gyerekünk életét, ha állandóan csak arra koncentrálunk az ilyen játékok alatt, hogy csak sikerélmény érje a kicsit. És ha netán csalna szemetek fénye, akkor erre feltétlenül hívjátok fel a figyelmét és magyarázzátok el neki, hogy miért nem szabad így játszani! Egy alkalom valószínű nem lesz elég, de ha itt is kitartóak vagytok, garantált a siker. Nem csak a játékban, hanem a gyermeketek későbbi életében is!!!
Zárásul idézni szeretnék, a közelmúlt eltávozott, hihetetlenül nagyra becsült Ranschburg Jenőtől:
"A kisgyermek gondolkodása egocentrikus" (...) "A szabályokhoz való alkalmazkodás képessége sok-sok tanulás, tapasztalás eredményeként bontakozik ki. Éppen ezért helytelen, ha a szülő valamilyen felnőttes "becsület" nevében szigorúan és mereven kezeli a gyermek egocentrikus szabálymódosító törekvéseit. De épp ennyire helytelen az is, ha - azért, hogy örömet szerezzen neki, illetve, hogy elkerülje a kétségbeesés meglehetősen zajos megnyilvánulási formáit - rendszeresen nyerni hagyja őt." (R.J. Rögök az úton c. könyvéből)
üdv,
Kiki