Kikimosoly

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy ötleteket adjak anyukáknak, hogy boldogan töltsék el a téli-nyári-tavaszi-őszi hétköznapokat gyermekeikkel. De a programokon, közös játékokon túl egyéb tapasztalataimat is szívesen megosztom minden érdeklődővel, válaszolok minden kérdésre, ami gyermekekkel kapcsolatos, hiszen 13 év alatt sok mindent megtanultam óvónőként és bébiszitterként, milyen is az élet onnantól kezdve, hogy megérkezett a várva várt apróság! :)

Friss topikok

  • Kikimosoly: @spakri: Köszönöm szépen! :) Jól esik! :) Biztosan állítom, hogy vannak hozzám hasonló gondolkodá... (2010.11.08. 23:11) Amikor máshogy bővül a család
  • mohikán76: Szia Kiki! Hajni vagyok!! :) Nagyon tetszik a blogod, szuper ahogy írsz, s abszolult te vagy, hum... (2010.09.24. 22:28) Házon kívüli kalandok
  • Dorota: @Kikimosoly: Szió! Köszönöm a kedves szavakat! Biztosan kérdezni fogok, amint adódik valami számo... (2010.09.01. 17:03) Beszoktatás, megszokás :)

Linkblog

A „muszáj” segíthet!

2011.06.29. 12:11 - Kikimosoly

Kedves Olvasóim!

 

Közel két hónap telt el az utolsó írásom óta. Nehéz időszak van mögöttem, ezért visszavonultam egy kicsit a világtól.

Tulajdonképpen ez a váratlan esemény és a „vele járó” új feladatok adták mai írásom téma-ötletét. Egy újabb, élő példát osztok meg Veletek arra vonatkozóan, hogy megerősítselek Benneteket: azért, mert az élet úgy alakítja a dolgokat, hogy ugyan muszájból, de egy rövid időre el kell válnotok szemetek fényétől, nem lesztek rossz szülők!

Konkrétumok és nevek nélkül osztom meg Veletek a történtet, mert nem ezeken van a hangsúly. A közelmúltban hosszasan beszélgettem egy életvidám, ötgyerekes anyukával. Számomra példaértékű, ahogy gyermekeit párjával közösen nevelik, arról nem is beszélve, hogy életük nem is a sokak számára megszokott helyszínen zajlik. Tudni illik ők heten egy Margitsziget nagyságú szigeten élnek, ahova kizárólag csónakkal lehet csak eljutni a faluból, kivéve télen, amikor a Duna holt ága olyan keményen befagy, hogy át lehet gyalogolni egyik oldalról a másikra. Szóval ezek a gyerekek ilyen különleges helyre születtek és nemrég a saját szememmel győződhettem meg arról, milyen jó is az ő soruk távol a város zajától, a természet lágy ölén! Állatokat tartanak: kecskéket, juhokat, szárnyasokat, és hogy teljes legyen a csapat, három hatalmas kutya őrzi minden éjjel az amúgy is békés álmukat. A legidősebb gyermek 15 éves, a legfiatalabb 3 volt a közelmúltban.

A már jól bevált, és mindannyiunk által megszokott napi rutin egy hirtelen esemény miatt felborult. Az édesanyának minden nap fel kell járnia Budapestre, ami azt jelenti, hogy miután a nagyobbakat „széthordta” az iskolába, a kicsit a szigeten élő szomszéd nénire hagyva nekiindul dolgos teendőjének. Ez a borulás már hetek óta tartott, és legnagyobb döbbenetemre az összes gyermek szó nélkül állta a sarat és vette a változásokat okozó akadályokat, amikor is a legkisebb csapattagnak kezdett elfogyni a türelme. Egyre nehezebben ment az elválás anyától, egyre érzékenyebb lett, egyre többet sírdogált, amikor végül ki is mondta a gondolatait: Anya! nem akarom, hogy megint itt hagyj engem! Mondanom sem kell, hogy az édesanya szemei könnybe lábadtak, de ezen a reggelen is mennie kellett a fővárosba. Az odafelé vezető úton eszébe jutott, hogy a Tiszántúlon tett éves rokonlátogatást előbbre fogja hozni azzal a változtatással, hogy most csak a kislányt fogja elvinni a rokon nénihez, akivel gyermek és nénike kölcsönösen imádják egymást, és szűk két hétre ott hagyja gyermekét. Ez leírva talán elég önzőnek és ridegnek hangzik, de az anyukát egyetlen egy elv vezérelte: nem szabad, hogy legkisebb kincse eltávolodjon tőle a rajtuk kívül álló okok miatt! Koránál fogva még nem lehetett mindent igazán érthetően elmagyarázni a gyermeknek, de egyre inkább érezhető volt, hogy ő viseli a legrosszabbul a változást. Ami jogos: eddig a délelőttök róla és az édesanyjáról szóltak, közösen tettek és csináltak mindent, míg a nagyobbak iskolában voltak. És hirtelen ez a varázslatos és fontos időszak elillant az életéből.

A kislány nagyon boldogan tért vissza a rokonlátogatásból, a viszontlátás öröme határtalan volt. És hogy mindezt miért írtam le Nektek, Kedves Anyukák?!?!? Azért, hogy Ti se érezzétek magatokat rosszul, ha az élet olyan helyzetbe kényszerít, amikor nincs más megoldás a szekér továbbgörgetéséhez, mint hogy szemetek fényét egy kis időre kölcsön adjátok egy megbízható rokonnak, barátnak, ismerősnek. Ez az időszak mindkét fél számára megadja a feltöltődés lehetőségét: a felnőtt sokkal jobban tud koncentrálni a hirtelen vállára szakadt teherre, feladatra, és a családi életbe is könnyebben olvaszthatja be az új jelenséget. A gyermek pedig olyan helyen van, ahol egy kicsit csak ő a világ közepe, és ezzel teljes mértékben megszabadul azoktól a nyomasztó érzésektől, amiket az otthoni új szituáció kialakulása váltott ki belőle. A gyermeki gondolkodás és érzelem ebben a korban még annyira tiszta és ösztönös, hogy a gyermek képtelen a haragtartásra – ilyen rövidtávú borulás esetén! Tehát amikor gyermek és szülő újra egymás karjaiba omolhatnak, minden korábbi seb, bánat, bú a múlté és a viszontlátás öröme, valamint a külön töltött idő hasznossá tétele mindekét fél számára gyümölcsöző jövőt biztosít!

 

Továbbra se idegenkedjetek a változtatások lehetőségétől, de ha bármilyen kétely merülne fel Bennetek, kérdezzetek, írjatok attól és annak, akiben hisztek és bíztok! Örömmel veszem, ha ez a személy én is lehetek!!!

 

üdv,

Kiki

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekekkel.blog.hu/api/trackback/id/tr673024305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.