Kedves Olvasóim!
Sűrű bocsánatkéréssel kezdem ezt a bejegyzésem, mivel egy hete nem jártam itt :( Ráadásul egyik kedves Barátnőm is épp az imént reklamált, jelezve hiányérzetét! :) Amit ezúttal is köszi! :) Inkább nem is magyarázkodom a távollétemet illetően, belevágok.
Néhány nappal ezelőtt vacsoravendég voltam egy négyfős lánytársaságban. A csajokat évek óta nem láttam már, konkrétan annyira rég, hogy utolsó találkozásunk óta már mindegyik kétgyermekes anyuka lett. Jó volt újra együtt lenni, kicsit nosztalgiázni, illetve a jelen életük eseményeit hallgatni. Ebből a beszélgetésből jött a mai téma-ötlet.
A házigazda leányzó mindkét kisfia ébren volt még, amikor valamivel 8 óra előtt megérkeztem. A kisebbiket aztán hamar le is fektette az anyukája, a nagy még velünk maradt. M. 4 éves lesz januárban, és izgatottan várt mindannyiunkat. Amikor asztalhoz ültünk, ő is odaült velünk, hogy együtt vacsorázzunk, de M. egyáltalán nem tűnt éhesnek, viszont annál inkább fáradtnak. Egy-két falatot azért bekapott, majd átült édesanyja ölébe. Nem sokkal azután anyukája szerette volna őt ágyba vinni, mivel másnap ovi volt, M. fáradtságáról nem is beszélve. De a gyermek nyafogva jelezte, hogy még maradni akar. És maradt. Amiért sajnáltam őt, mert látszott a kis szemein, hogy hihetetlenül álmos. A következő ágyba invitálást is nyafoga utasította el, ekkor anyukája átöltöztette ott a nappaliban és lefektette a kanapéra - ahol persze M. nem tudott elaludni, csak nyüglődve nyöszörgött. Vissza anya ölébe. De már ott sem volt jó, hiszen ekkorra már félhulla állapotba került az álmosságtól. Aztán sikerült őt ágyba vinni és elaltatni. Mire a másik anyuka mondta, hogy az ő lánya még simán itt rohangálna teljes erőbedobással. Amire én is és a mellettem ülő anyuka is kikerekedett szemekkel néztünk. Ekkor ugyanis már 9 óra felé jártunk. Asztalszomszédom az én gondolataimat is kimondta, amikor megszólalt: az én lányaim biztos, hogy már rég ágyban lennének. Természetes, hogy köszönhetnek a vendégeknek és kicsit lehetnek velük, de aztán nekik le kell feküdniük, hogy másnap ne legyenek nyűgősek, illetve hogy én a vendégekkel, az étellel és egyéb dolgokkal tudjak foglalkozni. Ujjongtam legbelül!!! Jó volt hallani, hogy más is így gondolkodik.
Ezzel a fenti történettel arra szeretnélek kérni és bíztatni Benneteket, hogy kicsit különlegesebb helyzetekben is próbáljatok ragaszkodni a megszokott menetrendhez! Apró változtatások simán beleférnek: ha már elég nagyok a gyerekek és tudják, mit jelent az, hogy vendégek jönnek, akkor megvárhatják őket, köszönjenek nekik, esetleg mutassák meg kedvenc játékukat, de utána minden határozottságunkat bevetve tereljük őket ágyba! Egyszerűen a fent említett okoból kifolyólag. Hiszen nekik sem jó, ha az álmosságtól meggyötörten vergődnek a felnőttek között, akik persze szívszakadva nézik őket, illetve a vendéglátó anyuka, apuka sem tudnak úgy odafigyelni vendégeikre, ahogy kell és ahogy szeretnék.
Ha a változásokat okozó eseményeket is úgy kezeljük a kezdetektől fogva, hogy azok ne borítsák fel teljes mértékben az addig kialakult menetrendet, akkor ehhez is simán hozzászoknak gyerekeink. Tudni fogják, hogy a mai este kicsit más lesz, kicsit izgalmasabb, de ugyanúgy le kell feküdniük, nem maradhatnak ébren sokkal tovább. Mindannyiunknak könnyebb lesz, a jó érzésről nem is beszélve!
Szép vasárnapot Nektek!
üdv,
Kiki
