Kikimosoly

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy ötleteket adjak anyukáknak, hogy boldogan töltsék el a téli-nyári-tavaszi-őszi hétköznapokat gyermekeikkel. De a programokon, közös játékokon túl egyéb tapasztalataimat is szívesen megosztom minden érdeklődővel, válaszolok minden kérdésre, ami gyermekekkel kapcsolatos, hiszen 13 év alatt sok mindent megtanultam óvónőként és bébiszitterként, milyen is az élet onnantól kezdve, hogy megérkezett a várva várt apróság! :)

Friss topikok

  • Kikimosoly: @spakri: Köszönöm szépen! :) Jól esik! :) Biztosan állítom, hogy vannak hozzám hasonló gondolkodá... (2010.11.08. 23:11) Amikor máshogy bővül a család
  • mohikán76: Szia Kiki! Hajni vagyok!! :) Nagyon tetszik a blogod, szuper ahogy írsz, s abszolult te vagy, hum... (2010.09.24. 22:28) Házon kívüli kalandok
  • Dorota: @Kikimosoly: Szió! Köszönöm a kedves szavakat! Biztosan kérdezni fogok, amint adódik valami számo... (2010.09.01. 17:03) Beszoktatás, megszokás :)

Linkblog

Mindenkinél máskor!

2010.12.06. 21:23 - Kikimosoly

Sziasztok!

A bejegyzésem címe az előző irásomra utal! :) Ahogy ígértem, folytatom még egy kicsit a folyó ügyek tárgyalását. Sajnos nem tudok sűrűbben írni Nektek, akármennyire is ott van az eszemben az egész, borzasztóan sűrű az életem mostanában. Ahogy - gondolom - mindenki másnak is!

Elmesélek egy ide illő történetet. Egy ovis kislányom boldogan és zökkenőmentesen kezdte az évet nálam. A beszoktatás, mint olyan ki is maradt nála. Hozzáteszem, már járt korábban is az óvodába, ha nem is teljes értékű bölcsisként, de elég sok időt töltött már ott. De mind a kollégám, mind pedig én is új emberek voltunk számára, mégis simán alaklutak a dolgok :)

Aztán egyszer csak elkezdett bepisilni. Eleinte csak alvás időben, aztán már megesett napközben is. A napközbeni "balestek" nem voltak olyan mennyiségűek, mint az alvás alattiak, de a bugyit minden alkalommal ki kellett cserélni. Egy bő hónapig nem aggódtam a dolog miatt, mert nem volt kóros a jelenség, és akármennyire is furcsán hangzik, egy ilyen visszaesés az ő korában még simán belefér egy olyan jelentős változás esetén, mint egy állandó ovi, új pedagógusokkal, és 13 új ovis társsal. De mivel nem akart a dolog elmúlni, minden verbális instrukció, kérés és beszélgetés ellenére, gondolkodóba estem. Aztán jött egy pszichológus, aki azzal az ötelettel állt elő, hogy kezeljük úgy a jelenséget, mintha mi sem történt volna: azaz ne szidjuk le a gyermeket, ne szajkózzuk a szokásos nem szabad, szóljál időben szöveget, csupán cseréljünk rajta ruhát, mintha mi sem történt volna. Kikerekedtek a szemeim ezen a tanácson, de nem szóltam semmit, együttműködtem az anyukával. Az eredmény nem lepett meg: semmi változás. Hogyan is változhatna meg egy olyan dolog, amiről nem beszél az ember?!?!? De ebbe most nem megyek bele... Hagytunk időt ennek a lehetőségnek is, aztán úgy döntöttem, kezembe veszem az irányítást. Mégpedig úgy, hogy igenis nagyon sokat beszéltem a Lánykával a témáról: mit kell csinálni, ha érzi, hogy pisinlni kell, mit kell tennie akkor, ha már megtörtént a baleset, és igenis, nagy szeretettel ugyan, de egy kis szidalmat mindig kapott. Úgy tűnt, kicsit hat a dolog, de számomra nem volt elégséges az eredmény. Ezért elkezdtem neki mondogatni, hogy ha így folytatja, és nem szól "baleset" esetén, akkor pelust fogok rá tenni. Nem büntetésből, nem megalázásból és még csak nem is bántásból, hanem azért, hogy ha netán nem venném észre, hogy nedves a kis bugyija, akkor nehogy beteg legyen az átnedvesedett ruhában, pláne, ha az eset kint az udvaron történik. Végül egyik nap, amikor már harmadszorra cseréltem rajta alsóneműt, ráhúztam a pelenkát. Meglepett volt, de szerintem leginkább azért, mert beváltottam az ígéretemet :) A pelenka ellenére ugyanúgy kiküldtem őt is a mosdóba a többiekkel együtt, időnként rákérdeztem, hogy nem akar-e kimenni, azaz nem hagytam őt elkényelmesedni. Egy napot töltött bent az oviban pelusban, mert másnap is azt mondtam neki, hogy csak akkor csomagolom be, ha már sokszor kellett ruhát cserélnünk. Ennek aztán az lett a gyümölcse, hogy kb. negyedóránként odajött hozzám, csillogó szemmel megállt előttem, és megmutatta a száraz kis bugyiját :) Mire én a nyakába borultam, szorosan magamhoz öleltem, puszit nyomtam a buksijára és végtelenül büszke voltam rá!!!!!!! És ez így megy már lassan két hete. Sokkal több a száraz pillanatunk, mint a nedves! :)

Még nem jelenthetem ki, hogy azóta minden napot megúszunk szárazon, de nagyon sokat fejlődött a lányzó és hamarosan pontot tehetünk a közös küzdelmünk végére. De ez nem is pont lesz, hanem csillogó korona a közös küzedelmünkre! :)

üdv,

Kiki

Mikor jön el az ideje?!?!

2010.11.29. 22:06 - Kikimosoly

Sziasztok Kedves Olvasók!

Örömmel újságolom Nektek, hogy kaptam levelet! :) Nagyon örülök és köszönöm! Többet is, de az egyikben téma öteletek is voltak! :) Úgyhogy meg is ragadom az alkalmat, hogy az egyiket a három közül kicsit kivesézzem.

Nem tudom, mennyire leszek segítségetekre a témában, hiszen annyira egyénfüggő, hogy konkrét recept nincs rá. Kitaláltátok, miről fogok írni?!? :) Na jó, segítek. A mai témám a szobatisztaság. Ennek azért is örülök, mert most az oviban is aktuális, lévén kiscsoportom van. A gyerekek 90 %-a ebben a korban már gond nélkül használja a wc-t, de pont az ovi elkezdésével szoktak visszaesések mutatkozni. Ami persze - érthető módon - nagyon sok szülőt kétségbe ejt. De kezdjük az elejéről. Ami hova is datálható? Mert hogy minden gyerek más és más korban kezd leszokni a pelenkáról. Valamennyire közös szabály- és szokásrendszer a kisgyermekes családokban, hogy a nyári időszakot szívesen ragadják meg a szülők a pelenkáról való leszoktatás elkezdésére, hiszen akkor amúgy is kevés ruha van a gyereken, sok helyen adott a lehetőség arra, hogy meztelenül szaladgáljon a lurkó, megkönnyítve ezzel az időben a bilire huppanás lehetőségét. Reális. De én ismerek olyan Mazsolát is, aki a téli időszakban kezdte el a bilizést és a sok ruha ellnére hamar működésbe lépett, hogy nem pisilt be, illetve hogy mindig szólt, ha jött az ihlet :)

Ami minden gyermekre egyformán vonatkozik - szerintem:

1. Ne a papírformához ragaszkodjunk, azaz ne akarjuk gyermekeinket a szakkönyvek szerinte nevelni, mert kivételek mindig voltak, vannak és lesznek. Sohasem tudhatjuk, hogy ez a bizonyos kivétel nem-e épp a mi gyermekünk!?!?

2. Biztos vagyok abban, hogy mindannyian megismeritek és ismeritek már annyira szemetek fényét, hogy érezzétek, el lehet-e kezdeni velük ezt a nagy feladatot?!? Hallgassatok a belső megérzéseitekre, mert nagyon nagy segítség tud lenni!

3. Soha ne a más gyerekéből induljatok ki, ne akarjátok folyton a másikhoz hasonlítani gyermeketeket, mert ő egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, egyéni igényekkel és szükségletekkel. Ha ellentmondást nem tűrően utasítja el a bili puszta látványát, kérlek Benneteket, hogy ne erőltessétek a dolgot. Én magam is melehtősen későn, azaz majdnem 3 éves koromra lettem szobatiszta. Anyukám aggódott is, mire a gyermekorvos ezzel nyugtatta: Nyugodjon meg, kedves Anyuka, az első randijára biztosan nem pelenkában fog érekzni. És igaza lett! :)

4. Mindenképpen támogassátok őket abban az esetben, ha maguktól kezdenek el érdeklődni a téma iránt. Nem kell azonnal zenélő, világító bilit venni neki, hiszen a sima, hagyományos darab is jó szolgálatot fog tenni! :)

5. Ha belevágtok a szobatisztaságba, akkor fontos, hogy csináljátok is végig, akármeddig is fog tartani! Tehát: ha eljutottatok odáig, hogy napközben már nincs rajta pelus, csak alváshoz, akkor egy-két, napközbeni baleset után ne tegyétek vissza rá hirtelen a csomagot, mert akkor megzavarodik a gyermek. Ilyenkor vállalni kell a sokszori ruhacserét, de ne szakítsuk meg a félig elért sikerek sorozatát!

6. Éjszakára már csak akkor érdemes levenni a pelenkát, ha sok-sok ébredést követően száraz csomagot vettünk le lurkónk popsijáról. És még ilyenkor is érdemes az ágyba biztonsági intézkedéseket lopni, hogy az éjjeli balesetet minél rövidebb idő alatt tudjuk elhárítani.

7. Nincs semmi rossz abban, ha gyermeketek rögtön a felnőttek illemhelyét akarja használni: ma már ehhez is rengeteg féle és fajta kiegészítőt lehet kapni, megkönnyítve annak használatát manóink számára. Itt szeretném megjegyezni, hogy ha már ennyire beengedtük őket a mi világunkba, akkor tegyük teljessé a dolgot: ne feledkezzünk meg a kézmosásról sem! :)

Erről fogok még Nektek írni a következő bejegyzésembe is, mert még nagyon sok gondolat, ötlet, történet jutott eszembe, csak nem akarom, hogy túl hosszúra nyúljon a mai mondókám!

Folyt.köv.! :)

üdv,

Kiki

Változtatni tudni kell!

2010.11.27. 18:37 - Kikimosoly

Sziasztok!

Kicsit szomorkás a hangulatom máma :), mert egy hetet vártam a leveleitekre, hozzászólásaitokra, de hiába. Sajnálom, hogy senki nem írt, de megpróbálom nem elveszíteni lelkesedésemet és a csend ellenére írok továbbra is. Talán soha nem lesz ez az oldal interaktív, de abban bízom továbbra is, hogy sokan olvassátok írásaimat!

A bejegyzésem címe arra utal, hogy a gyermekek érdekében mindannyiunknak kell tudni változtatni az addig felépített rendszeren, amit egy szóval nevelési munkának nevezhetünk. Ez azért fontos, mert gyermekeink is állandóan változnak cseperedésüknek köszönhetően, és érthető módon mindeféle környezet-, személy- és szabályváltozás hatással van rájuk. Ezek a jelenségek a legkülönböző módon ölthetnek formát az apróságok életében, amikre nekünk, nevelőknek és Nektek, szülőknek egyaránt oda kell figyelni! A változások leggyakrabban a gyermek viselkedésében jelennek meg: az addig békésnek mondott gyermek egyszer csak mozgékony, nehezebben kezelhető manóvá válik, van, aki kicsit visszaesik az addigi fejlődését illetően: elkezd újra bepisilni, nem eszik rendesen, alvásgondjai támadnak. Nem szabad azonnal kétségbe esni és a legrosszabbra gondolni, de foglalkozni kell a dolgokkal, pláne, ha már hosszabb ideje látjuk csemetéinknek a változást! Én az a fajta ember és óvónő vagyok, aki nem rohan azonnal orvoshoz, pszichológushoz és egyéb külső szakemberhez, első körben megpróbálok megoldást találni a saját lehetőségeimen belül, következő körben bevonom a szülőket is és ha ez a két eszköz nem bizonyul hatékonynak, jöhet a külső segítség. Ami az én hatáskörömet illeti, ott megteszek mindent a gyermek érdekében: más nevelési módszerekkel próbálok célt érni. Ezeket most nem fogom Nektek felsorolni, nem akarlak most Titeket "szakmázással" untatni. Amire viszont Mindannyitokat kérlek, az az együttműködés gyeremeketek pedagógusával. Ha Ti is észreveszitek szemetek fényén a negatív változást és nem tudtok egyedül zöld ágra vergődni a problémával, forduljatok hozzánk, pedagógusokhoz bizalommal! De ha a változásra netán Mazsolátok nevelője hívja fel a figyelmeteket, ne értsétek őt félre, ne higyjétek azt, hogy nem szereti szemetek fényét, ne érezzétek úgy, hogy bele akar szólni a nevelési módszeretekbe, netán felülbírálni akarná azt, hanem hallgasátok őt meg, figyeljétek meg azokat a dolgokat gyermeketeken, amikről beszélt és próbáljatok meg velük együttműködni a helyes mederbe való visszatérés érdekében! Mi pedagógusok sem tudunk minden esetben azonnali garanciát vállalni az adott probléma likvidálására, hiszen mi is emberek vagyunk, és a cél elérése közben többféle dolgot is bevetünk a siker érdekében, de van, hogy a révbe érés tovább tart, mint ahogy azt hittük. Ha az óvónő megkér Titeket valamire, hogy bizonyos dolgokat otthon is próbáljatok elfogadtatni, betartatni a gyerekekkel, akkor tegyetek így, hiszen azon túl, hogy ezzel a mi munkánkat is segítitek, a legtöbbet a gyermeketekért teszitek. Mint már sokszor leírtam, a gyereknevelés egyik legnagyobb titka a következetesség és állandóság, tehát ez az aranyszabály a változtatásokra is érvényes! Vonjátok be az összes érintettet családtagot is és ne engedjetek az új szabályokból semmilyen körülmények között!

És még egy dolog: mi felnőttek már annyit gondolkodtunk szükségből és a korunknál fogva, hogy hajlamosak vagyunk egyszerű dolgokat sokkal bonyolultabban látni és elképzelni, mint amilyenek azok valójában. Fontos lenne, hogy ne "gondolkodjuk túl" az új módszereket és eszközöket, pláne, ha az nem saját ötlet, mert nem vezethet jóra. Ha bizonytalanok vagytok a módszer sikerességében, akkor inkább konzultáljatok az ötletgazdával, de semmiképp se kezdjétek el egyedül analizálni és a többféle végeredményen gondolkodni.

A 13 év alatt már sok ilyen változtatásban volt részem, és addig sohasem adtam fel, amíg el nem értem a kitűzött célt! Szóval ismét a tapasztalat beszélt belőlem Hozzátok! :)

Jó hétvégété Mindenkinek!

üdv,

Kiki

Nálatok a labda!

2010.11.21. 16:52 - Kikimosoly

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Ismét elrepült egy teljes hét az utolsó bejegyzésem óta. Mindjárt itt a Mikulás, aztán már csak néhányat kell aludnunk, és csengetni fognak az angyalkák is. Őrület, milyen tempóban repül az idő!!! :)

Bízom benne, hogy az idő rohanásával sok minden jó és újdonság történik Veletek és gyermekeitekkel?!?! Persze történnek kevésbé kellemes dolgok is, ebben biztos vagyok, de hát már megszokhattuk, hogy az élet nem mindig fenkig tejfel....

Éppen ezért, most arra gondoltam, megpróbálom kicsit interaktívvá tenni oldalamat azzal, hogy feldobom a labdát, és megkérdezlek Titeket arról, ki, miről olvasna szívesen az én tollamból, illetve nagyon örülnék, ha megosztanátok velem gondolataiktokat, érzéseiteket, élményeiteket a gyerekneveléssel kapcsolatban. Adhatnátok egymásnak is ötletek bármilyen témával kapcsolatban (evés, öltözés, játékok, programok és minden, ami érint Benneteket), örülnék, ha bátran kérdeznétek olyanról, amiben esetleg bizonytalanok vagytok, megvitathatnánk ezeket a dolgokat, hiszen több szem, többet lát vagy csak megosztanátok Velem és a többi Kedves Olvasóval az élményeiteket! :)

Bízom benne, hogy mindenkinek jut ideje egy kis blogolásra a Kikimosoly oldalon! Nagyon várom leveleiteket, írásaitokat!!!!! :)

üdv,

Kiki

Elektronikus bébisintér

2010.11.14. 15:48 - Kikimosoly

Sziasztok!

Hihetetelnül kegyes hozzánk az időjárás!!! Szerencsére! Remélem, mindenki kihasználja és élvezi a kellemes időt, a napsütést és a természet gyönyörű változását!!!! Aki nem, az sürgősen szervezze át az életét és irány a jó levegő! :)

Szerintem mindannyian sejtitek írásom címéből, hogy miről is fogok ma szólni Hozzátok. Igen, igen, arról az átkozott televizióról. Mert én már csak ilyen jelzővel tudom emlegetni. Nagyon nagyon kevésszer tapasztalom meg létezésének jó oldalát :( Nem is tudom, melyik az az ok, amiért egyre jobban utálom ezt a szerkezetet. Talán a mára kialakult háttértévézés miatt. Igen, legelőször ettől szaladok ki a világból. Jó pár évig volt egy családom, akiknél majdhogynem éjjel-nappal be volt kapcsolva a tv. Szörnyű volt! Persze amikor megérkeztem, az első dolgom az volt, hogy úgy alakítsam az életünket, hogy miharabb kilőjjem a szerkentyűt. Senki nem nézte, senki nem figyelt rá oda, csak szólt - nem kicsi hangerővel. Két gyermek van a családban, tehát mondanom se kell, hogy az egyik népszerű mesecsatorna volt mindig bekapcsolva. De annyira megszokták már a lányok is, hogy oda sem figyeltek rá. Már néha akkor sem, amikor kikapcsolatm. Vagy ha mégis észrevette valamelyik, akkor nem értette, hogy ezt most miért tettem. Szerencsére balhé sosem keveredett ebből, mert igyekeztem azonnal másra terelni a figyelmüket, de a mai napig nem értem őket.

Néhány ok, amiért nagyon ellenzem a tv gyakori használatát:

1. A manapság adásba kerülő mesék elképesztően vadak, agresszívek, zaklatottak: lövöldözés, egyik-másikban öldöklés, ronda beszéd, ordibálás, ellenségeskedés. Az idétlenségükről nem is beszélve. Nincs pozitív tartalmuk, nincs mondaivalójuk, nincs semmilyen üzenetük a mai gyerekek számára. Legalábbis azzal a mércével mérve őket, ami a mi gyerekkorunk meséinek köszönhetően születtek meg bennünk. Gondolok itt a Futrinka utcára, a Mazsola és Manócskára, a Magyar Népmesékre, a Bob és Bobek történetére, Rumcájszra és Manára, és még sorolhatnám. Persze, ezeket ma is megnézhetik a gyerek, de csak ha a szüleik dvd formájában beszerzik. És sok gyermek nem is szereti ezeket a meséket, mert a mai sztorikhoz képest unalmasak.

2. Ha hagyják őket, képesek órákra a tv elé ragadni és semmi mást nem csinálni egész nap! Ráadásul ha ehhez hozzászoknak gyermekeitek, egyre kevésbé fogják szeretni az olyan tevékenységeket, amikhez gondolkodni kell, szükséges a kreativitásuk, a fizikai dolgokról nem is beszélve! Megdöbbentő, hogy menniy 4-5-6 éves gyermekre tudom azt mondani, hogy már most ellustultak!!!

3. Minek még egy állandó zajforrás az amúgy hangos, zaklatott, folyton zakatoló világunkba? Fordítsátok a tévézős időt inkább beszélgetésre, közös tevékenységekre, együttlétekre!

4. Simán belefutnak olyan műsorokba is, amik egyáltalán nem nekik szólnak. Mert átkapcsolnak másik csatornára. Életveszélyes! Jó, most ezzel kicsit túloztam, csak érzékeltetni szeretném veletek a dolog rossz oldalát!

És végül azért néhány jó szó is a televizióról. Mert riktán én is használom a gyerekekkel együtt töltött idő alatt, első sorban szittelés alatt. De nagyon tudatosan csinálom: nem nézhetnek akármilyen buta mesefilmet, ami épp a tévében megy, hanem olyan dvdt keresek nekik, amiről tudom, hogy igazán gyerekeknek szól. Odafigyelek a tévzéssel eltöltött időre is: maximum három rövidebb mese, vagy egy hosszabb. Leginkább az esti órákban szoktam élni ezzel a lehetőséggel, de ha pl. hétvégén vigyázok a Mazsolákra ottalvással egybekötve, és az időjárás nem teszi lehetővé az egész napos szabadtéri programot, akkor be szoktam vetni azokban az esetekben, amikor már minden szobai lehetőséget kimerítettünk, kezd egy picit feszültté válni a légkör esetleg a testvérek között. De hangsúlyozom: mértékkel és nem akrámit! :)

Remélem, tudtam Nektek hasznos ötleteket és indokokat adni!

üdv,

Kiki

Jelek a külvilágból

2010.11.09. 22:10 - Kikimosoly

Sziasztok Kedves Olvasók!

Rengeteg gondolat és téma ötlet zsong a fejemben, igyekszem nem elfelejteni egyiket sem (felírtam őket, úgyhogy senki nem menekül :) ), úhogy mindjárt bele is csapok a lecsóba.

Ma arról szeretnék Veletek néhány gondolatot megosztani, mit is lehet kezdeni azokkal a furcsa jelekkel, megnyilvánulásokkal, amelyekkel csemetéitek állítanak haza a nem rég elkezdődött oviból, netán bölcsiből. Inkább az óvodát fogja érinteni ez a bejegyzésem, mert azok a gyerkek már el is tudják mondani, mi foglalkoztatja őket, milyen élmények érték őket az ő kis "dolgozójukban" :) De a bölcsisek testbeszéde is mindent elárul!!!!

Írásom valós eseményeket dolgoz fel. Pár nappal ezelőtt bejött hozzám egyik kisfiam anyukája, hogy megossza velem, milyen változásokat vett észre fián és tudok-e segíteni a magyarázatok, válaszok megtalálásában. Tudtam :) Ami mindkettőnk nagy öröm volt! :)

H. egy csendes, visszahúzódó fiúcsak. Az a fajta gyermek, aki sokszor csak nézi, figyeli társai tevékenységét és az átlagosnál több időre van szüksége ahhoz, hogy a játékokba be is kapcsolódjon. Egy percig nem aggódtam H. miatt, tudtam, hogy egyszer el fog jönni az ő ideje is. Így is lett. Kb. egy hónap terepszemle után elérkezettnek látta az időt, hogy a tettek mezejére lépjen és önfeledten játszon társaival. Jó volt ezt látni, nagyon örültem. Aztán jött az őszi szünet, ami mindannyiunkat megkavar, mindenki kiesik a megszokott ritmusából és néhány, addig simán működő dolog felborul. Így volt ez az én H-mal is, mert újra csendes szemlélődő lett a csoportban, velünk, pedagógusokkal sem volt hajlandó játszni, és otthon is furcsán viselkedett. Ragaszkodott hozzá, hogy anyukájával aludjon, elkezdte mondogatni, hogy keressenek neki olyan ovit, ahol kevesebb gyerek van és nagyobb a csend, családi, tömeges eseményeken nem ment be az emberek közé. H. nem most került életében először közösségbe, bölcsibe is hozzánk járt.

Hogy miért akar csendesebb helyre menni? Azért, mert a bölcsis csoportban sokkal kevesebben voltak, ergo a hangzavar is kisebb volt, arról nem is beszélve, hogy a bölcsis néninek is több ideje jutott rá az alacsonyabb létszám miatt. H-val nagyon jó a kapcsoaltom, érzem, hogy kötődik hozzám, bizalommal fordul felém, szeretem őt. Ennek ellenére nekem már nem jut rá sajnos annyi időm, mint a bölcsis nénijének anno, vagy amennyit én is szánnék rá, és ezt neki most fel kell dolgoznia. Nagyobbak lettek a gyerekek, velük együtt nőtt a hangerejük és az energiaszintjük is. Sokkal sűrűbbek a napjaink, hiszen vannak foglalkozások, különórák, bővül saját kis feladatainak listája is, mint pl. az önnáló étkezés és öltözés, egyszóval rengeteg új és megterhelő élmény éri őt. Ezért vágyik a csendesebb helyre és ezért van szüksége édesanyja testi közelségére. Jogos és logikus. Ahogy H. anyukájának, úgy remélem, Nektek sem jut majd eszetekben ilyen helyzetben új óvódát keresni, hiszen mindenhol zaj van, ráadásul mint már tudjátok: nem a nyúl viszi a puskát. :) Az együttalvással is érdemes óvatosan bánni: ne engedjétek, hogy a ti ágyatokban aludjon minden este, pláne úgy, hogy ezzel párotokat másik ágyban alvásra kényszeríti. Teremtsétek meg a gyermeknek mindenképpen a lehetőséget, hogy hozzátok bújhasson, hosszú időre magába szívhassa illatotokat, sokáig magán érezze öleléseteket és simogatásokat, de az addig megtanult és jól működő szabályokat ne rúgjátok fel. Ebben a kicsit amúgy is megborult állapotában dupla úgy kell ügyelni arra, hogy a különben bevált és működő dolgok nehogy megváltozzanak a gyerek körül. Ha túl tudjátok szárnyalni önmagatokat, akkor ölelgessétek őket még többször, mint eddig és törekedjetek arra, hogy egy kicsivel több időt töltsetek a lurkóval kettesben, illetve a szűk családi körben.

Keressétek fel Ti is az óvónőt, mert biztosan fog tudni olyan dolgokat mondani, ami megnyugtat Benneteket, választ ad kérdéseitekre, bizonytalanságaitokra. Arról nem is beszélve, hogy olyan infók birtokába is juthattok, amik mérhetetlen büszekséggel fognak eltölteni: H. fiamról nem is tudta édesanyja, hogy teljesen önnálóan öltözik és vetkőzik az oviban minden alkalommal (kertbe menetel előtt és után, vagy alvás előtt és után). Így arra tudtam őt bíztatni, hogy ezt hagyja meg otthon is a fiának, sőt, mutassak ki örömét, dícsérje meg H-t, érzékeltesse a gyermekkel, mekkora nagy lépcsőfokot mászott meg a növekedés kacsaringós csigalépcsőjén! :) Semmiképp se erőltesse a hallott újdonságot, de pl. játékos formában próbálja meg előcsalni gyermekéből: lehet például öltözködési versenyt játszani.

Kérédezzetek, mondjatok, jelezzetek mindig a gyermeketekkel kapcsolatban álló személyek felé, hogy soha ne maradjatok kétségek és válaszok nélkül!!!!!

üdv,

Kiki

Amikor máshogy bővül a család

2010.11.07. 12:24 - Kikimosoly

Sziasztok!

Már vártam, hogy újra írhassak Nektek, mert az elmúlt pár napot a dolgos hétköznapok mellett azzal is töltöttem, hogy nyitott szemmel és füllel jártam a világban, fel- és megjegyezve minden olyan témát, ami érdekelhet Benneteket, vagy érintheti a gyermeknevelést.

Akármennyire sem jó leírni, vagy szembenézni a ténnyel, manapság nagyon sok gyermek élete alakul úgy, hogy szülei nem maradnak együtt, útjaik külön válnak. Ha a felnőttek kapcsolata eljut odáig, amikor késdobálás, ordibálás és súlyos szavak röpködenk a levegőben, a két ember már nem tud egymással megbékélni, akkor a gyermek szempontjából azért jó szülei szétválása, mert nem kell egy állandó feszült, mérges és szomorú környezetben élnie. Avval, hogy a szülők elválnak, minden ezzel járó nehézség ellnére is adnak maguknak és a másiknak egy esélyt arra, hogy egy új fejezet induljon el életükben, ami nagyon sok jót is tartogat számukra. Nem feltétlenül egy új társ fogja ezt jelenteni, hanem miután az ember kiheverte az elválással és a válással járó fájdalmakat, nehézségeket, és megpróbálja ügyesen átformálni életét, akkor a gyerek mellett juthat idő magára is. És mindannyian tudjuk, hogy ha belül béke van, akkor a többi dolog is sokkal könnyebben jön, megy... :)

Ha az élet egy olyan embert sodor mellénk, akihez vonzódni kezdünk és ez a vonzódás viszonzásra talál, akkor a következő nagy lépés az lesz, hogy az illető életünk részévé válik. Fokozatosan, egyre inkább. Teljesen érhető módon nagyon sokakat gondolkodásra és megtorpanásra késztet ez az amúgy természetesnek tűnő dolog, amikor már van mellette egy vagy több gyerek. Érthető. Jogos. Logikus. DE! Én arra bíztatlak Titeket, Kedves Egyedülálló Szülők, hogy próbáljátok meg a lehető legtöbb temészetességgel bevezetni gyermeketek életébe új párotokat! A megismerkedés és az összeszoktatás mikéntjét értelem szerűen befolyásolja a gyermek kora is, de alapszabály a természetesség! Ezt tanácsoltam annak a Barátnőmnek is, aki néhány hónapja vált el 2 éves kisfia apukájától és nem olyan régen új férfi lépett az életébe: légy mindig őszinte a fiaddal és soha ne csinálj bolhából elefántot! Indulj ki abból, hogy ha Te boldog vagy és kiegyensúlyozott, akkor azt a kisfiad is érzékelni fogja, megéli, mindenfajta magyarázkodás nélkül, és ő is boldog lesz! Ugyan egy kétéves kissráccal nem lehet megbeszélni az élet nagy dolgait, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet beszélni róla! Óriási a különbség a két igekötő között (meg- és át), létjogosultsága azonban mindkettőnek van! Ha már ott tart az új kapcsolat, hogy együtt is ébredtek néha napján, akkor ezt mondd el a fiadnak! "Ő" ma itt alszik, itt lesz reggel, amikor felébredsz, együtt fogunk reggelizni és utána vele fogunk elmenni ide vagy oda, együtt fogunk főzni, játszani! Most az együttléten van a hangsúly, nem a progromon! Az ilyenkorú gyermek nem fogja elkezdeni boncolgatni a szitut a kérdéseivel, őt csupán az fogja érdekelni, hogy Te ott vagy, biztonságban van, elhangzott egy olyan programcsomag, ami ismerős neki és amit szeret. Neki nem kell sokkal több annál, mint hogy láthassa és megélhesse a boldogságodat! Idősebb gyerekekben persze már megfogalmazódhatnak kérdések, de azokra is mindig a legnagyobb őszinteséggel válaszoljunk, komplikálás nélkül! 

Azt mondtam ennek a kedves Barátnőmnek, hogy egy új társ elfogadtatása hasonlít egy óvodai beszoktatáshoz: idő kell hozzá, türelem, őszinteség, következetesség és kitartás. Hol több, hol kevesebb. De megéri. Mert így mindenkinek lesz még egy esélye arra, hogy ismét felhőtlenül boldog legyen és szeretetteljes, harmónikus légkörben nevelhesse fel élete legnagyobb Kincsét!

Legyetek nyitottak az újra és merjetek újra szeretni!!!

üdv,

Kiki

Rend a lelke mindennek!

2010.10.27. 23:03 - Kikimosoly

Kedves Olvasóim!

Remélem, soriam mindenkit egészségben és boldogságban talál :) Kicsit közhelyes kezdés, de akkor is teszik :)

Ma a rendrakásról szeretnék megosztani Veletek néhány gondolatot. Sokan vagyunk érintettek a témában, ebben biztos vagyok. Konkrétan abban, hogy gyermekeinket hogyan tanítsuk meg rendet rakni anélkül, hogy a folyamat végére az összes hajszálunk kihulljon, és gyermekünk se változzon át tomboló rémlénnyé eme szó hallatán.

Ez sem könnyű feladat, ezt előre leszögezem. Szintén volt erről szó a négy lánnyal, akikkel múlt héten vacsoráztam. Nekik is azt mondtam, hogy az oviban, az első év elsősorban a szocializációról szól, hogy megtanítsuk a kicsiket helyesen viselkedni, elsajátítsák az alapvető szabályokat, megtoldva a közösségi élet, mint újdonság megismerésével. Nyílván Mindannyiotoknak van bevált módszere a rendrakás megtanítására, hiszen biztos vagyok benne, hogy egyiktek lakása sem egy hatalmas rumliszoba. Senkinek sincs végelen nagyságú gyerekszobája, hogy a szeme fénye egy idő után hasra ne essen játékaikban, úgyhogy előbb-utóbb mindenki csemetéje megtanul elpakolni maga után. Én most a saját módszeremet osztom meg Veletek, hátha tudok olyanoknak segíteni, akik még e nemes feladat előtt állnak.

Amikor az oviban (de a családjaimnál is) eljutunk abba az állapotba, hogy lépni sem tudunk már a szanaszét hagyott játékoktól, akkor egy kis figyelmet kérek Gyermekimtől a nagy játék közepette és mindenkit megkérek arra, hogy rakja el azt a játékot, amivel játszott, de már nincs rá szüksége. El lehet képzelni, hányan mozdulnak meg azonnal, első kérésre :) Bingó! Senki sem :) Néznek rám a nagy szemeikkel és az van a kis arcukra írva, hogy ugyan hogy merem én megzavarni őket ilyesmikkel a legnagyobb játék közepén. De nem adom fel! Hiszen én tudom, hogy ki, mivel játszott, mivel fél szemem mindig őket figyeli, szóval Kiki előtt nincsenek titkok! :) Ilyenkor megfogom az adott parlagon heverő játékot és odamegyek ahhoz a lurkóhoz, akiről tudom, hogy ezzel játszott. Megkérem őt, hogy pakoljunk el együtt, mert ha nem rakja el a játékot, eltörhet, elveszhet, elszakadhat, ha valaki véletlenül rálép és legközelebb nem lehet majd ezzel játszani. Működni szokott. Együtt mindent szívesebben csinálnak. Közben beszélek hozzájuk, hogy fontos a rendrakás és ha valamiért nem menne a dolog, nyugodtan szóljon nekem, szívesen segítek. Szoktam velük hülyéskedni, kicsit viccelődni, hogy minél több pozitív élmény érje őket a közös tevékenység során. Természetesen másnap sem fog a gyermek magától rendet rakni, hiszen egy alkalom, nem alkalom, de bizton állíthatom Nektek, hogy 2-3 hét rendszeres kérés, segítés és bíztatás után sínen lesz ez a dolog is! Az oviban van egy dalocska, amit rendrakáskor szoktunk közösen énekelni. Elég csak elkezdeni dúdolnom a dallamot, azonnal tudják, hogy mi a teendőjük és neki is látnak! :) Persze nem mindenki, de előbb-utóbb az összes gyerkőc bekapcsolódik a közös tevékenységbe. Rendrakás után MINDIG megdícsérem őket, hogy milyen szép lett a szobánk, és nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ilyen szépen visszaraktak mindent a helyükre! Ez egy megerősítés számukra, hogy amit csinálnak fontos és jó!

Soha nem szoktam a gyerekeket zsarolni ebben a témában sem. Ha nem raksz rendet, nem olvasok neked mesét. Vagy nincs csoki. Stb. stb. Erről már írtam Nektek korábban, nem részletezem újra. Nagyon fontos, hogy a rendrakást is azért tanulják meg a gyerekek, mert egész életünk fontos része és hogy érezzék, milyen hatással van ez rájuk: több hely marad játszani a következő játékkal, nem sérülnek az eszközök a dobálódás, rálépés miatt. Ez utóbbi persze igazán 4 éves kortól működik, de előtte meg kell alapozni ezt is. Ha építenek egy nagy legóházat, várat, vonatpályát, akkor azt szoktam engedni, hogy megmaradjon pár napig. Hiszen nagyon nagy öröm mindenkinek megmutatni, hogy milyen ügyesek voltak aznap! :)

Ahogy az elején írtam, a kemény dió kategóriába tartozik ez a szelete is a gyermeknevelésnek. Csak ismételni tudom magam: kitartás, következetesség, és egy csipet szigorúság hosszú távon csodákra képes! :)

üdv,

Kiki

Vendég a háznál

2010.10.23. 23:00 - Kikimosoly

Kedves Olvasóim!

Sűrű bocsánatkéréssel kezdem ezt a bejegyzésem, mivel egy hete nem jártam itt :( Ráadásul egyik kedves Barátnőm is épp az imént reklamált, jelezve hiányérzetét! :) Amit ezúttal is köszi! :) Inkább nem is magyarázkodom a távollétemet illetően, belevágok.

Néhány nappal ezelőtt vacsoravendég voltam egy négyfős lánytársaságban. A csajokat évek óta nem láttam már, konkrétan annyira rég, hogy utolsó találkozásunk óta már mindegyik kétgyermekes anyuka lett. Jó volt újra együtt lenni, kicsit nosztalgiázni, illetve a jelen életük eseményeit hallgatni. Ebből a beszélgetésből jött a mai téma-ötlet.

A házigazda leányzó mindkét kisfia ébren volt még, amikor valamivel 8 óra előtt megérkeztem. A kisebbiket aztán hamar le is fektette az anyukája, a nagy még velünk maradt. M. 4 éves lesz januárban, és izgatottan várt mindannyiunkat. Amikor asztalhoz ültünk, ő is odaült velünk, hogy együtt vacsorázzunk, de M. egyáltalán nem tűnt éhesnek, viszont annál inkább fáradtnak. Egy-két falatot azért bekapott, majd átült édesanyja ölébe. Nem sokkal azután anyukája szerette volna őt ágyba vinni, mivel másnap ovi volt, M. fáradtságáról nem is beszélve. De a gyermek nyafogva jelezte, hogy még maradni akar. És maradt. Amiért sajnáltam őt, mert látszott a kis szemein, hogy hihetetlenül álmos. A következő ágyba invitálást is nyafoga utasította el, ekkor anyukája átöltöztette ott a nappaliban és lefektette a kanapéra - ahol persze M. nem tudott elaludni, csak nyüglődve nyöszörgött. Vissza anya ölébe. De már ott sem volt jó, hiszen ekkorra már félhulla állapotba került az álmosságtól. Aztán sikerült őt ágyba vinni és elaltatni. Mire a másik anyuka mondta, hogy az ő lánya még simán itt rohangálna teljes erőbedobással. Amire én is és a mellettem ülő anyuka is kikerekedett szemekkel néztünk. Ekkor ugyanis már 9 óra felé jártunk. Asztalszomszédom az én gondolataimat is kimondta, amikor megszólalt: az én lányaim biztos, hogy már rég ágyban lennének. Természetes, hogy köszönhetnek a vendégeknek és kicsit lehetnek velük, de aztán nekik le kell feküdniük, hogy másnap ne legyenek nyűgősek, illetve hogy én a vendégekkel, az étellel és egyéb dolgokkal tudjak foglalkozni. Ujjongtam legbelül!!! Jó volt hallani, hogy más is így gondolkodik.

Ezzel a fenti történettel arra szeretnélek kérni és bíztatni Benneteket, hogy kicsit különlegesebb helyzetekben is próbáljatok ragaszkodni a megszokott menetrendhez! Apró változtatások simán beleférnek: ha már elég nagyok a gyerekek és tudják, mit jelent az, hogy vendégek jönnek, akkor megvárhatják őket, köszönjenek nekik, esetleg mutassák meg kedvenc játékukat, de utána minden határozottságunkat bevetve tereljük őket ágyba! Egyszerűen a fent említett okoból kifolyólag. Hiszen nekik sem jó, ha az álmosságtól meggyötörten vergődnek a felnőttek között, akik persze szívszakadva nézik őket, illetve a vendéglátó anyuka, apuka sem tudnak úgy odafigyelni vendégeikre, ahogy kell és ahogy szeretnék.

Ha a változásokat okozó eseményeket is úgy kezeljük a kezdetektől fogva, hogy azok ne borítsák fel teljes mértékben az addig kialakult menetrendet, akkor ehhez is simán hozzászoknak gyerekeink. Tudni fogják, hogy a mai este kicsit más lesz, kicsit izgalmasabb, de ugyanúgy le kell feküdniük, nem maradhatnak ébren sokkal tovább. Mindannyiunknak könnyebb lesz, a jó érzésről nem is beszélve!

Szép vasárnapot Nektek!

üdv,

Kiki

Élet az asztalnál

2010.10.16. 11:33 - Kikimosoly

Sziasztok!

Majdnem egy teljes hét repült el utolsó bejelntkezésem óta. Hiába, ez az idő már csak ilyen: rohan és rohan... Végül is, jól van ez így, hiszen így zajlik az élet és sok élménnyel gazdagodhatunk mindannyian.

Lassan nekiállok egy laza ebédet összedobni és ennek kapcsán jutott eszembe, hogy írok egy kicsit az evésről. Arról már volt szó, hogy mit egyenek gyermekeink és mit ne. Most eszembe jutott néhány gondolat a hogyanról. Na nem a párolásra vagy sütésre gondolok, hanem az étel elfogyasztásának körülményeire. Mert sajnos több helyen látom, tapasztalom, hogy gondok vannak egy röpke kis vacsi elfogyasztásával is...

Az evés mindenki életében fontos dolog. Lehet szeretni és utálni, akkor is az a nagy igazság, hogy szükség van rá. Ráadásul - jó esetben - naponta háromszor is belefutunk ebbe, úgyhogy ezért is tartom fontosnak, hogy megtanítsuk gyerekeinket szépen enni. Egészen onnantól kezdve, hogy üljön rendesen az asztalnál, odáig, hogy ha befejezte az evést, törölje meg a kezét, száját, és köszönje meg az ételt. Lehet, hogy most ezen néhányan meglepődtök, de ahogy fentebb is írtam, sok helyen nem működik ez a dolog. Egész konrétan olyanokra gondolok, hogy a gyerekek felállnak evés közben, járkálnak, szaladgálnak, néha még játszani is leülnek és meg se hallják szüleik kérését, hogy üljenek vissza az asztalhoz. Ennek a helytelen viselkedésnek - számomra - ultradurva változata, amikor valamelyik szülő elkezd a gyerek után rohangálni kezében az étellel és úgy próbálja a gyerek szájába varázsolni az ennivalót. Sikítófárszba tudnék kitörni, de azonnal! :) Gondoljatok csak bele: akármennyire is rossz döntés ez, otthon még csak-csak kivitelezhető, de miután ennek a helytelen döntésnek köszönhetően a gyerek ehhez hozzászokik, mit fog csinálni az a szegény óvónő az ilyen gyerekkel!?!? Igen, most a saját érdekeimet képviselem, de ezzel Nektek próbálok segíteni! Nem titkolom, hogy nincs idő, lehetőség arra, hogy szaladgáljunk a gyerekek után az oviban, tehát ha nem eszik meg az ételet, éhes marad. Arról nem beszélve, hogy egy bolond százat csinál... Illetve csinálna, de persze nem hagyjuk!

Tehát. Arra kérlek Benneteket, hogy amint gyermeketek az asztalhoz ül, tanítgassátok őt az asztal körüli szabályokra. Persze, nem arra a korosztályra gondolok, akit még etetőszékbe ültetve etettek, hanem akik már önállóan is tudnak enni.

1. Hagyjátok őket önállóan étkezni, még akkor is, ha kicsit nagyobb piszkot hagynak maguk után! Egyrészt meg kell tanulniuk egyedül is enni, másrészt a gyerek sok új felfedézést tesz, ami örömet okoz neki és azokhoz a helyzetekhez, amikben sikerük van, ragaszkodni fognak és szeretni is fogják.

2. Ha rendes széken ül, amibe már nem rögzítitek őket, követeljétek meg, hogy maradjon az asztalnál amíg be nem fejezte az evést, illetve, ha nem eszik, akkor is várja meg a többieket: testvért, Anyát, Apát. A közös étkezések kiváló alkalmat nyújtanak a beszélgetésekre, mesélésre, a napi történések megbeszélésére, a közeljövőben várható programok megbeszélésre.

3. Ha eltervezitek, hogy mi lesz a vacsora, amiről biztosan tudjátok, hogy apróságotok szereti, de aznap kiveri a balhét, hogy márpedig ő ezt nem eszi meg, légyszíves ne vonultassátok fel az egész hétre bevásárolt ételmennyiséget! Természetesen legyen egy B terv arra az esetre, hogy a gyerek ne maradjon éhes, de akkor sem fog összedőlni a világ, ha az étkezés kimarad. Erről már írtam korábban is.

4. Tanítsátok meg őket arra, hogy az étel, az evőeszköz nem játék! A kenyérkatona nem gyúrma, a kanál nem kalapács, hanem mindkettőnek más funkciója van. A szalvéta sem papírhajó készítésére szolgál, hanem kéz- és szájtörlésre. Igen, muszáj leírnom ezeket, mert sok gyerekkel találkoztam, akinek fogalma sem volt arról, hogy mire is való a szalvéta és miért kell használni!?!

5. És végül fontosnak tartom ebben a témakörben is az udvariasságot. Ha szeretne még enni, akkor kérje szépen az ételt! Ha befejezte az evést, ne azzal a jelezze a gyerek az étkezés végét, hogy tányérját ledobja a földre. Hanem mondja ki bátran: köszönöm, nem kérek többet! És ha netán sürgős dolga akadna evés után, kérdezze meg, hogy felállhat-e az asztaltól.

Most lehet, hogy maradinak és kicsit vaskalaposnak tarototok, de vállalom. Szerintem ezek is nagyon fontos dolgok. Mert ha kicsi korban nem tanulják ezeket meg, akkor felnőtt korban nekik lehet a legkellemetlenebb... És ahogy már írtam, az evés központi dolog mindannyiunk életében, tehét muszáj vele foglalkozni minden téren!

Jó étvágyat Mindenkinek!

üdv,

Kiki

Nem, nem, nem - azaz dackorszak

2010.10.10. 13:46 - Kikimosoly

Sziasztok!

Üdv Kedes Olvasó ezen a gyönyörű vasárnapon! Végre süt a nap! :) Remélem, most éppen Mindannyian valahol a szabadban játsztok gyermekeitekkel! Kirándultok, a kertben gyűjtitek a falevelelekt vagy csak egyszerűen együtt sétáltok! Én is voltam kint, futottam egy kört a szigeten és csuda jó volt! :)

A mai téma egyik barátnőmmel folytatott beszélgetésből gyökeredzik. Kisfia most múlt két éves és felszínre tört B-nél az első dackorszak. Nem veszem fel a kabátom, nem veszem fel a pulóvert, nem veszem fel a cipőt. Szerintem ezek a mondatok Mindannyiotoknál ismerősek, vagy már részetek is volt benne....

Aláírom, nem könnyű időszak ez, de túl lehet élni. A sok évi tapasztalatom az, hogy ilyenkor a legrosszabb, amit tehtetünk, hogy nekiállunk kűzdeni a gyerekkel, vitatkozni, fenyegetni, vagy egyéb más kemény módszert alkalmazni. Azt magam sem tudom, hogy honnan jön ez a gyerekekből, illetve, hogy miért csinálják ezt velünk - csak laikus tippeim vannak :) Végül is, egyszer mindent ki kell próbálni nekik is, és ezzel a sok tiltakozással is a határaikat próbálják feszegetni. De nekünk kitartónak és főleg TÜRELMESNEK kell lennünk, hogy még csírájában sikerüljön elfojtani a tombolást bennük.

Ha tehát nem akarja gyermeketek felvenni a kabátját, akkor ne essetek neki és ne kűzdjétek rá a kabátot gyöngyöző homlokkal, mert utána egyikteknek sem lesz jobb, sőt. Én ilyenkor le szoktam ülni hozzájuk a földre és megpróbálom megtudni, hogy miért is nem akarja felvenni a kabátot. Ha ez nem működik, akkor bevetek valamilyen teljesen más témát, amivel elterem kicsit a figyelmét. Majd ügyesen visszakanyarodok ahhoz, hogy most már ideje indulni és jó lenne felöltözni. Ez nagyon sok esetben szokott működni: az elterelő beszélgetéses hadművelet teljesen feledésbe meríti a gyermekben, hogy pár perce még eltántoríthatatlanul ellenállt a kabátjának. Ha megint kudarcot vallok, akkor jön az a taktika, hogy hangosan magammal kezdek foglalkozni: Beszélek hozzá, hogy: Na, akkor én most felöltözök, felveszem a cipőm, a kabátom, sálat, kesztyűt, és elindulok ide és ide, mert itt ez és ez vár rám, ilyen és olyan dolgok fognak történni. Közben úgy teszek, mint ha a poronty ott sem lenne, de persze fél szemem mindig rajta! Ez is hatékony módszer, hiszen szemünk fénye azzal szembesül, hogy hipp-hopp, egyszer csak megszűnt az őt körülvevő, 24órás figyelem és Kiki nem figyel rá. Ilyenkor aztán, mint akit puskából lőttek, jelenik meg mellettem, és ő maga kéri, hogy segítsek felöltözni. Tudom,hogy sokszor nincs idő ennyi mindenre, de próbáljátok meg!!! Ha gyerekkel indultok valahova, mindig számoljatok hozzá pluszban 10-15 percet, hogy ilyen esetekben se késsetek el - nagyon :)

Ha étkezésnél kapja el a gyereket a "nem, nem nem feeling", akkor nem szoktam harcolni vele. A 13 év alatt egyetlen gyermeket nem láttam éhezni, nem hagytam éhezni, soha nem volt abból gond, hogy azt az egy étkezést netán kihagyta. És különben is: a tiltakozásnak az is oka lehet, hogy tényleg nem éhes. Velünk, felnőttekkel is hányszor megesik, hogy egy étkezést kihagyunk, mert egyszerűen nem vagyunk éhesek. Arra mindig odafigyelek, hogy folyadékot adjak neki, és a legközelebbi evés alkalmával esetleg picit többet teszek a tányérjára, vagy kétszer is adok neki repetát. A gyerek szervezet úgy működik, mint egy palack: ha megtelet, akkor nem lehet bele többet tömni, mert biztos, hogy kijön belőle :)

Az elalvásnál jelentkező tiltakozás esetében akkor van nehezebb dolgunk, ha a kicsi olyan ágyban alszik, amiből ki tud jönni. Mert kijön és nem tágít mellőlünk. Ha az első visszavitel komoly lázadásba torkollik, akkor itt is szoktam nekik időt hagyni a megnyugvásra. Ölbe veszem, beszélek hozzá, esetleg még egy rövid mese, felajánlom, hogy kicsit ott maradok az ágyánál és simogatom, bedobok egy-két altatódalt. Volt már olyan is, hogy felajánlottam a gyermeknek, mit szólna, ha ma az ágy másik végébe tennénk a párnáját, alvótársait és ma ilyen vicces éjszakát tartnánk?! Ez adu ász :) 10 esetből 9-szer működik :)

Tudom, hogy a fenti téma kemény dió, de ezúttal is csak azt tudom Nektek javasolni, hogy legyetek kitartóak, következetesek és határozottak! Még akkor is, ha netán nektek is fáj a gyerek felé kommunikált szigorotok! Ha csírájában sikerül elfojtani ezeket a kitöréseket, akkor jó esély van arra, hogy a későbbiekben csak ritkán fussatok bele ezekbe a helyzetbe!

Mosolygós vasárnapot!

üdv,

Kiki

· 2 trackback

Hosszú nap sok nevetéssel

2010.10.06. 23:07 - Kikimosoly

Sziasztok Kekdves Olvasók!

A mai napom kicsit hosszúra sikerült. Több, mint 12 órát dolgoztam egy kis megszakítással, ami annyi volt, hogy az oviból átautóztam a családhoz, akiknél ma délután szitteltem. De megérte! Nagyon jó volt!

Ismét a két fiúcskával voltam, akikkel meghódítottam nyáron a Margitszigetet. Most nem fért az időnkbe ilyen nagy utazás, de szerintem - és a gyerekek arcát látva - kihoztuk a mai délutánból is a maximumot!

A nagyfiúért ilyenkor szerdán mindig én megyek az oviba! Szeretem nagyon, mert így van időnk egy kicsit kettesben lenni, és ez pont arra jó, hogy egymásra hangolódjunk. Mindketten az oviból jövünk, akad közös téma bőven! :) Otthon pedig egy mindig mosolygós V. vár minket Anyával együtt. Amíg mi V-vel egymásnak örülünk, addig Cs. Anyával beszéli meg a nap legfontosabb történéseit, mert utána Anya útra kel, hogy haladjon házon kívüli teendőivel is.

A tegnapi 24 órás eső után szine kötelező jeleggel vettük birtokba a kertet egy kétszemélyes focimeccs erejéig. V. a babakocsiból kiabálva kommentálta a meccset, Cs. pedig egyre csak rúgta nekem a gólokat. Hiába, nem készültem kellően: legközelebb nem a lila kiscsizmámba fogok beállni a kapuba védeni :)

Aztán kétkerékre pattant Cs., V. maradt a saját kerekein, és biciklizős séta következett a környéken. Eszméletelenül jól esett sétálni a napfényben, még ha ereje már alig van... Útközben fehér bogyókat durrantottunk, kutyákat nézegettünk, és ahogy mindig is szoktuk, rengeteget beszélgettünk.

Kellemesen elfáradva értünk haza. De nem lustálkodtunk egy percet sem: birtokba vettük a fürdőszobát. Mert igencsak esteledett, mire hazakeverdtünk. A fürdés első fele mindig közös a két fiú számára. Kevesebb víz, sok odafigyelés. Aztán amikor V. már kellően tiszta és illatos, Cs. birtokba veszi az egész fürdőkádat és a maradék energiáit is kiadja. Közben V-t felöltöztetem, de mindig hagyom, hogy hatalmas szemeivel rácsodálkozzon bátyja vizes játékaira. Cs. ma dalos kedvében volt, illetve zenélősben. Egy pohár vízzel elkezdett bugyborékolni és közben dudolt is, én meg elkezdtem vele énekelni. Rengeteg dalt adtunk így elő, mindenki nagy örömére és tetszésére. El is neveztük magunkat KiCsi Vicces Együttesnek, ami kettőnk nevéből és hangulatából született.

A sok kaland után ultraéhesen ültünk asztalhoz. A két fiú egyszerre és azonnal követelte a vacsiját - de szerencsémre -, akkor már hazaért Anya is, így gyorsan terítékre kerültek a finomságok.

Aztán még egy kis levezető favonatozás, egy közös mese és Kiki haza. Arcomon egy hálás búcsúpuszival! :)

Ezek azok a napok, órák, amikor észre sem veszem, hogy repül az idő és hogy mennyit dolgozom. Ezek azok az események, amikért érdemes felkelni és amik minden fáradtságot lenyomnak!

Sok ilyen élményt kívánok Nektek is!

üdv,

Kiki

Gondolatok a büntetésről

2010.10.02. 23:26 - Kikimosoly

Üdv Nektek!

Újra itt. Hogy beváltsam ígéretemet, és írjak Nektek egy kicsit a büntetésről. Már most látom magam előtt az arcokat és hallom a felhorkanásokat azoktól, akik ellenzik ezt a nevelési módszert. Ezzel együtt ki merem jelenteni, illetve le merem írni, hogy szerintem nincs olyan szülő a földön, aki soha nem büntette meg gyermekét!

Amikor büntetésről beszélek, írok, akkor eszembe sem jutnak a fizikai fájdalmakkal járó eszközök. Soha nem ütöttem meg gyereket - persze, én nem is tehetem, mert egyik sem a sajátom -, de nem tartom kizártnak, hogy majd az enyémet néha fenéken billentem :) Hatalmas pofonokat kaptam néha anno én is az Édesapámtól, mégis ember lett belőlem... :) De ha már a fizikai dologgal kezdtem, akkor egy pillanatra meg is állok: semmi kivetnivalót nem látok abban, ha néha a gyerek fenekére üt a szülő, netán a kezére, mert olyan dolgot tett, amit szigorúan tilos és az a célunk, hogy ez soha többet ne forduljon elő. Néha ez jön is reflex-szerűen... Persze, az ütés mértékét lehet szabályozni, tehát ne üssünk rájuk akkorát, hogy másnap ne tudjon leülni a popsijára, vagy a keze tovább fájjon a kelleténél. Ahogy a mondás tartja: a legmélyebb nyomokat azok az események hagyják az emberben, amiket a saját bőrén tapasztal meg. Egy-egy finomabb kézre vagy fenékre ütés igenis hagyhat olyan mély nyomot a gyerekben, mindenfajta lelki sérülés nélkül, hogy  az adott dolgot, amiért az ütést kapta, nem fogja többet elkövetni.

Az oviban azt a módszert szoktam alkalmazni az olyan gyerekek esetében, akik többszöri rászólás, kérés ellenére nem hagyják abba a csibészkedést, hogy leültetem őket egy székre a szoba egy félreeső részébe és ott kell maradniuk pár percet. Természetesen látom őt, ő is lát mindenkit, ugyanúgy része marad a csoportnak, de mégis, egy kicsit kiszakítom a közösségből és teremtek egy olyan lehetőséget, hogy egy rövid időre megálljon, és óhatatlanul magával foglalkozzon. Érezze, hogy az, amit tett, nem volt szép dolog és meg kell tanulnia szót fogadni. Miután pár percet ücsörgött egyedül, mindig oda szoktam hozzá menni és megbeszéljük az egész történetet. Miért csinálta azt a csibészséget? Miért bántotta a másikat? Miért vette el a játékát? Miért ütötte meg a társát? Elmagyarázom neki, hogy ezeket a dolgokat miért nem szabad csinálni. Mindig megkérem őt, hogy többet ne tegye ezt és a végén mindig kezet szoktunk fogni, vagy ad egy pacsit. Mielőtt visszaengem őt a társaikhoz, mindig megsimogatom a buksiját. Érezze, hogy azért, mert a rossz tettéért megbüntettem őt, nem azt jelenti, hogy nem szeretem! Sőt!

Soha nem szabad büntetés után úgy elengedni a gyermeket, hogy ne beszéltük volna át a sok miérteket és hogyanokat, illetve valamilyen formában mindig éreztessétek velük a szereteteteket!

Ha borzasztóan rossz napja van valamelyik manónak, és rendkívül vad, durva és türelmetlen a társaival, olyankor mindig félrevonulok vele egy nyugodt, csendes helyre, ölbe veszem és beszélgetek vele. Nem csak arról, amit épp akkor csinált, hanem sok minden másról is. Megpróbálom kideríteni, hogy mi lehet az ok a szokatlan viselkedésnek, hiszen velünk felnőttekkel is sokszor megesik, hogy valaki megbánt vagy felbosszant és máson vezetjük le dühünket, bánatunkat. Csak mi ezt meg tudjuk fogalmazni, míg gyermekeink nem. Ezért fontos, hogy teremtsük meg a lehetőséget arra, hogy elmondjon mindent, ami őt épp foglalkoztatja. Az esetek legnagyobb részében mindig be is igazolódik, hogy valami olyan dolog áll a háttérben, ami óvodán kívüli. Ha szükséges, természetesen jelzem a szülő felé is a történteket, de csak indokolt esetben. Nem vagyok az a fajta óvónő, aki a nap minden apró másodpercéről beszámol a szülőknek. A fontos és meghatározó eseményeket természetesen elmondom, de a szinte már napi rutinnak mondható kisebb kilengésekről nem számolok be. És nem azért, mert bármit is titkolni akarnék, hanem mert az óvodai életnek is van egy bensőséges tartalma, ami a csoportra és a pedagógusokra tartozik. A szülők sem osztanak meg velünk, nevelőkkel minden kicsi részletet, hiszen akkor a magánélet, mint olyan, értelmét vesztené.

Nagyon nagyon nem szeretem a zsarolós nevelést: ha nem csinálod meg ezt és ezt, ha nem hagyod abba azonnal, ha nem fogadsz szót, akkor... és jönnek a legkülönbözőbb, leglehetetlenebb, legdöbbenetesebb folytatások. Ez a halálom!!! A gyerekeknek úgy kell szocializálódniuk, hogy az ne feltételekhez legyenek kötve. Ne azért mosson kezzet a kicsi wc-zés után, mert különben nem ehet csokit vacsora után, hanem azért, mert erre higéniai okokból szükség van és mert ezt minden esetben, mindig így kell csinálni. Ne azért öltözzön fel gyorsan, mert különben nem mehet a játszóházba, hanem azért, mert sietni kell valahova. Ne azért rakjon rendet játék után, hogy megnézhesse az esti mesét, hanem azért, mert a rendrakás életünk része és játék után minden eszközt visszarakunk a helyére. Kérlek Titeteket, hogy ezt a módszert kerüljétek, és próbáljatok minél kevesebbet ehhez az eszközhöz nyúlni!!! Tudom, hogy néha nem marad más fegyver a kezetekben a cél eléréshez, de ez tényleg az utolsó utáni lehetőség legyen! :)

Fontos, hogy ha bármilyen büntetést adtok gyermeketeknek, mindig beszéljétek meg, hogy mi miért történt és mindig törekedjetek arra, hogy érezzék: az irántuk érzett szeretet ettől még nem változtott semmit!

Kellemes vasárnapot Nektek!

üdv,

Kiki

Csak őszintén!

2010.09.30. 20:08 - Kikimosoly

Sziasztok!

Kicsit elszaladt az idő az utolsó bejegyzésem óta, ráadásul az ígéretemet is megszegem egy kicsit. Mert most nem a büntetés lehetőségeiről szólnék Nektek, hanem tennék egy kis kitérőt.

Mégpedig arról, hogy az őszinteségre bátorítsalak Titeket gyermekeitekkel szemben. Egész konkrétan arra gondolok, hogy ha kérdeznek Tőletek valamit - és ez a valami bármi lehet :) -, akkor mindig őszintén, a valóságnak megfelelően válaszoljatok nekik az ő kis világukhoz, korukhoz és tudásukhoz igazodva! Egész konkrétan onnan jött ez a témaötlet, hogy az egyik anyuka megkeresett azzal, hogyan beszéljen gyermekének a hálálról. A családjukban kiskutyák születtek és az egyik kölyök elég picike volt, ráadásul nem szopizott eleget, ezért néhány nap után meghalt. A gyerekek persze ezt a kiskutyát is a szívükbe zárták, bár tudták és látták, hogy gyengébb a többieknél, volt arról is szó, hogy lehet, hogy nem fog megmaradni, de az igazi szembesülés akkor következett be, amikor a kiskutya valóban eltávozott. Az anyuka kérdése az volt, hogy mit mondjon a fiának. Egyértelműen az igazat: hogy a kutyus beteg volt, nem volt elég erős ahhoz, hogy kinyissa a szemeit, lábra álljon, ezért meghalt. A halál, a betegségek, a kórház életünknek ugyanolyan része, mint az evés, ivás, alvás és minden egyéb más. Soha ne tagadjuk ezek létezését, mert sajnos egyikünk sem tudhatja, kivel mi fog történni, és mindannyiunknak, de a gyerekeknek különösképpen óriási feladat feldolgozni a traumát, elfogadni a "nincs" létezését. Felnőtt fejjel ez valamelyest "könnyebb", mert tudjuk kezelni a helyzetet, a fájdalmat, a gyászt, de a gyerekek ebben az esetben is ösztönből reagálnak. A rossz dolgokra is fel kell készítenünk gyermekinket! Ezzel nem azt mondom, hogy mindenképpen legyen napirendi ponton a halál témája, de ha a gyermek bármilyen eseményhez kötve felhozza a témát, akkor a teljes valóságában beszéljünk erről is! Nagyon rossz döntés azt az utat választani, hogy tagadjuk vagy hárítjuk az élet rossz eseményeit, mert ha bekövetkezik, akkor nem csak az azzal járó teherrel kell megkűzdenie a gyereknek, hanem azzal a - talán még nehezebb érzéssel is -, hogy anya vagy apa azt mondta, ilyen nincs.

A tavalyi nagycsoportomban húsvét közeledtével beszélgettem a gyerekekkel arról, hogy valójában mi is a húsvét lényege. Túl a nyúlön és az ajándékokon. Sok gyermeknek sajnos fogalma sem volt, hogy valójában mit is takar ez az ünnep, ami kicsi szomorúsággal töltött el. Képeskönyvek segítségével beszélgettünk Jézusról és arról, ami vele történt húsvétkor. Nem sokkal ezután az egyik kisfiam egy pár napig többször is rajzolt a halálról. Egy sírt rajzolt, mellette állt egy síró ember és fent az égben egy gyermek volt szárnyakkal megrajzolva. A rajz azt ábrázolta, hogy ő meghalt és az apukája nagyon szomorú volt, de a kisfiú nem szorongott, mert azt mondta, hogy ő felment az égbe és ott jó neki, mert az angyalok vigyáznak rá és onnan mindig látja apukáját. Az anyukát teljesen sokkolta a rajzsorozat, de megnyugtattam azzal, hogy ez egy teljesen normális reakció a fiútól, kirajzolta magából a gondolatait, érzésiet, ráadásul tisztában volt a tényekkel is: a halál egy szomorú dolog, ugyanakkor azzal, hogy ő az angyalokhoz került, enyhíteni tudott a helyzet nehézségén és fájdalmán. Logikus, tiszta, gyermeki gondolkodás és megnyilvánulás!

Köszönöm, hogy elolvastatok és ígérem, legközelebb vidámabb témával fogok jelentkezni! Addig is jó hétvégét Mindenkinek!

üdv,

Kiki

Szabályok márpedig kellenek!!!

2010.09.25. 21:43 - Kikimosoly

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Pár nap, és sokan elmondhatjuk magunkról, hogy elrepült az első hónap az oviból, iskolábol. Remélem, mostanra már minden újonc gyerkőc beszokott es minél kevesebben sirdogálnak induláskor, elváláskor.

Amiért ma tollat ragadtam az, hogy kicsit a szabályokról írjak Nektek. Azt mindannyian tudjuk, hogy szükség van rájuk, kérdés, hogy milyenek legyen ezek a keretek, milyen határokat tartassunk be gyermekinekkel mindenképpen illetve hol vannak azok a pontok, amikor a már bevált módszereken, szabályokon változtatnunk kell.

Az első és legfontosabb ebben a témában az, hogy soha ne érezzétek Magatokat rossz vagy szigorú szülőnek azért, mert bizonyos dolgokat permanensen nem engedtek meg kicsinyeiteknek. Pontosan ettől fog működővé válni a dolog, és ettől a működő szabályrendszertől fogják gyerekeink teljes biztonságban érezni magukat. Még azokban a pillanatokban is, amikor épp magukat a földhöz csapkodva hisztiznek! Na jó, akkor és ott nem biztos, hogy pont ez az érzés tombol bennük:), de rövid idő elteltével - természetesen szavak nélkül - hálásak lesznek nekünk!!!

Az egyik legfontosabb szabályrendszer az állandóság. A 13 év alatt mindig beigazolódott a permanencia jótékony hatása. Oviban, otthon egyaránt. Így, szeptember vége felé járva látom és hallom a gyerekeimtől az oviban, hogy milyen hihetetlenül biztos kapaszkodót ad nekik az, hogy nagyjábol tudják, mi után mi következik. Ők még nem tudnak teljes napban gondolkodni az időérzék hiánya miatt, csak eseménykből építkeznek. Ha valami olyan jön, amit mindannyian szeretnek, akkor azért szárnyalnak a boldogságtól, ha pedig esetleg egy kevésbé kellemes esemény közeledik, mint például a délutáni alvás, akkor azért lehet őket rövid időn belül megnyugtatni és megvigasztalni, mert már volt részük benne, szinte minden alkalmmal, minidg ugyanúgy telt el, és az ismert dolgoktól nem félnek.

Nálunk az oviban reggeli után van a foglalkozás. Mivel kiscsoportosok vagyunk, ez a közös tevékenység 20, maximum 25 percig tud tartani. Azért fogalmazok így, mert ez a maximum idő, amivel a 2,5 - 4 éves korosztaly figyelmét hatékonyan le lehet kötni, sikerekkel spékelve. Azokat a témákat, amiket nem tudok teljes valóságában megmutatni a gyerekeknek, le szoktam kicsi kártyákra rajzolni és ezekkel a kártyákkal játszunk, ehhez kapcsolodóan beszélgetünk, énekelünk, verselünk. Nagyon szeretik! Olyannyira, hogy amikor a reggeli után sorakozunk, hogy együtt menjünk fel a szobánkba, több gyerek is mondogatja: De jó, most megyünk fel és a kártyákkal fogunk játszani! Tudja, hogy mi fog következni, tudja, hogy sok örömben lesz része, sikerélményekben is és egy percig sem jut eszébe azon aggódni, hogy most hova megyünk, mi fog történni. És mindössze három hete vagyunkl együtt!!! Ami egyáltalán nem hosszú idő, mégis, sikerült megteremteni azt a fajta biztonságot a rendszerességgel és az állandósággal, hogy nincs bennük félelem, szorongás. Persze ez annak is köszönhető, hogy elképesztően gyorsan tanulnak! Ezzel együtt teljesen természetes, hogy egyiknél, másiknál még eltörik a mécses, de ettől nem szabad pánikba esni és rágódni azon, hogy mit ronthattam el?!

A szabályok azért vannak, hogy áthágjuk azokat - szoktuk hallani nem egy ember szájából. Van benne - egy morzsányi:) - igazság, sőt, néha még jól is eshet kicsit csibészkedni (normális határokon belül), de azt is mindannyian tudjuk, hogy a szabályok megszegése komoly következményekkel járnak. Kivétel nélkül, kortól, nemtől függetlenül! Vannak esetek, amikor elég nehány intő, nevelő szó, de van olyanra is példa, hogy igenis, messzebbre kell nyúlnunk es büntetést kell adnunk gyerekünknek! A bünteteshez mindenki negativ érzéseket társít, pedig a nevelő munka elegengedhetetlen része. Büntetni nem csak testi fenyítéssel és fizikai fájdalommal lehet, hanem nagyon sok más módszer is a kezünkben van. Illetve a kezünkben lehet. Legközelebb ezekről fogok Nektek írni!

Ez a fenti ovis példa csak egy volt a millió közül, de azért is osztottam meg Veletek, hogy bátran higyjetek magatokban, illetve az általatok felállított szabályredszerben. Működni csak akkor fog igazán hatékonyan, ha mindig tartjáok Magatokat az elképzeléseitekhez! Legyen szó evésről, öltözködesről, programokról, játékról, vásárlasról, bármiről!!!

Most arra biztatlak Titeket, hogy bátran tartsátok be az általatok elképzelt es felállított szabályokat, mert higyjétek el, hogy hosszú távon sokszorosan fognak megterülni!!!

Végezetül pedig két újságcikk idézetet szeretnék megosztani Veletek, amiket a napokban olvastam:

"A szabályok átadasa egy társasjáték. Amiben mindenkinek megvan a maga feladata. A gyereknek az, hogy feszegesse a határokat, megtapasztalja, mit szabad. A szülőnek pedig az, hogy megmutassa a gyereknek, meddig mehet el."

Ezt egy édesapa mondta, aki három fiúgyermeket nevel. Nagyon szimpatikus volt, ahogy a gyermeknevelésről nyilatkozott, ezért idéztem őt. A másik gondolat pedig az álatalam nagyon nagyra becsült dr. Ranschburg Jenőtől származik:

"A helyesen alkalmazott büntetés nem ítélet, nem megtorlás, nem a fájdalom és a félelem kiváltásának eszköze, hanem iranytű: segít a gyereknek abban, hogy megtanulja, melyek azok a normák és értékek, melyek mentén élnie kell...."

üdv,

Kiki

Házon kívüli kalandok

2010.09.23. 21:34 - Kikimosoly

Üdv Mindenkinek!

Ahogy ígértem, folytatom a közös program-lehetőségeket. De mielőtt útra kelnénk csemetéinkkel, eszembe jutott még egy tipp esős napokra.

Az ősz egyik legnagyobb eseménye a szüret, és egyúttal ilyenkor tartják a terményünnepet is. Ez nem más, mint amikor hálát adnak az emberek a különböző termésekért, legyen az zöldség, vagy gyümölcs. Holnap mi is ünnepelni fogunk az oviban, biztos jó lesz a hangulat :) Ráhangolódásképpen ma azt csináltuk a gyerekekkel, hogy egy lapra rajzotam egy nagy almát, mellé egy körtét és egy pár szilvát. Majd a gyerekeknek adtam egy ilyen "gyümölcsös" lapot és a feladatuk az volt, hogy a gyümölcsformákat jól ragasztózzák be stiftes ragasztóval, és a ragasztós felületre szórjanak magokat: szotyit, tökmagot és sárgaborsót. Ami megragadt, az a papíron maradt, ami nem, az lehullott magától. Nagyon szép, színes gyümölcsformák születtek, a gyerekek pedig végtelenül boldogok voltak, a büszkeségükről nem is szólva. Úgyhogy ezt a lehetőséget is ajánlom figyelmetekbe! Bármilyen magot lehet használni diszítésre: lencse, szezámmag, búzamag stb. És közben meg lehet beszélni, mi, hol terem, mit, mire használnak és huss, az idő csak úgy repül! :)

Ne féljetek attól sem, ha úgy hozza az élet, hogy útra kell kelnetek a gyerekekkel. Azért írom, hogy ne féljetek, mert már találkoztam olyannal, akiben tényleg volt egy kis szorongás. Érthető, de nem szabad! A kocsiban általában jól érzik magukat a gyerekek, ha pedig tömegközlekedtek, akkor idő sincs keseregni, mert egy villamoson vagy buszon rengeteg érdekes dolog történik, és még több mindenre kell odafigyelni. Majd erről is írok Nektek, nagyon sok jó élményem fűzödik a közös bkv-záshoz!! :)

Évekig jártam egy családhoz, ahol két lány van, igazi nőcis csajok. Jó időben rendszeresen jártuk a belvásrosba, azaz a  Váci utcába.  D. és L. imádtak ott sétálni! Főleg a nagyobbik, D. Minden, ami kicsit is csillogott, azonnal elvarázsolta. Mondanom se kell, hogy a Swarovski bolta olyan természeteséggel sétált be, ahogy bármelyikünk beszalad a boltba egy liter tejért! :) Elcsacsogott az eladókkal (akik meglepően kedvesek voltak vele!!!) és hazafelé arról beszélgettünk, hogy ha nagylány lesz, melyik nyakláncot vagy karkötőt fogja megvenni magának!:)  Sose tiltottam, hogy bemenjen abba a boltba, csupán annyit kértem Tőle, hogy ne nyúljon semmihez, csak akkor, ha az eladók megengedik. Mert én nem minden esetben tudtam belavírozni az üvegkalitkák közé a babakocsiban ülő L-val. Az ajtóban állva figyeltem, ahogy D. lányom arca ragyog, elnyomva az összes kristály csillogását!

Ahogy D. egyre nagyobb lány lett, nem csak a csillogó ékszerek érdekelték, hanem a ruhák is. Ahová befértünk babakocsival is, oda mindig bementünk. Egyik ilyen alkalommal, ahogy járkáltunk a ruhák között, D. rámutatott egy ruhára és azt mondta: ez olyan "kikinekvaló"! Tágra nyílt szemmel néztem rá és pár másodpercig eltartott amíg magamhoz tértem. Mert a ruha valóban tetszett és az én stílusom volt. Akkor felpróbálom - mondtam neki és meg sem álltunk a próbafülkékig. Ott aztán megkerestük a legnagyobbat, hogy a szekér is beférjen, ha pedig nem, akkor a leghátsó fülkét választottam, így a függönyt nem kellett teljesen elhúznom, és L. sem maradt le semmiről. Mert kezdődött a Kiki-show. Igen, igen. Jól látjátok! :) Mert D. elnevezte az egész vetkőzős-öltözős jelenetet Kiki-show-nak. Sikoltozva nevettek azon, hogy Kiki bugyiban van, én meg még persze rá is tettem egy lapáttal! :) Vártam, mikor szólnak ránk és hajtanak ki bennünket a boltból a hangos mulatozás miatt, de sosem volt ilyenre példa! A ruha jó lett, Kiki pénztárcája viszont soványabb!:)

Ezzel a történettel csak arra szeretnélek Titeket bíztatni, hogy ne féljetek elindulni vásárolni akár két gyermekkel sem! Tudom, szükséges az, hogy a gyermekben is meglegyen az érdeklődés, a lelkesedés, de bizonyos korban még nem számít, ki milyen nemű, lényeg a vidámság, az önfeledt nevetés, szórakozás és az együttlét. És ha ezt már aránylag korán elkezditek, akkor a gyerekek megszokják, hogy a vásárlás is az életük része - tehermentesen!

Ha nem ruhát, csak ennivalót vesztek, akkor is vonjátok be a gyerkeket, hagyjátok őt pakolni (már amit lehet nekik), vagy esetleg fogjanak meg valamit, amíg a pénztárhoz értek, tegye fel az árut ő a futószalagra, odaadhatja a pénzt a pénztárosnak. Mert ezek mind-mind sikerélményt fognak jelenteni számukra, és ahol sikerük van, oda szívesen járnak, abban szívesen vesznek részt! Egy fontos dolgot itt azért megjegyeznék: ne a nyúl vigye a puskát, azaz ne vegyetek meg mindent, amit a gyermek akar. Ezt is meg kell tanulnia, hogy nem minden úgy van, ahogy ő akarja vagy elképzeli és nem kapnak minden vásárlás alkalmával valami ajándékot, édességet. Néha persze belefér egy-egy kedves kis apróság, de találjuk meg ebben is az egészséges határt! :)

Jó hétvégét Nektek, sok-sok közös élménnyel!

üdv,

Kiki

Ötletbörze

2010.09.19. 10:50 - Kikimosoly

Sziasztok!

Szép vasárnapot minden Olvasómnak! :) Igen, ne mosolyogjatok, az eső ellenére is lehet szép a mai nap! Hogyan? Ezt fogom most megosztani Veletek!

Tudom, hogy majdnem minden Anyukának eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, kifogyott az ötletekből arra az esetre, amikor az idő nem teszi lehetővé a szabadtéri programokat, a csavargást, a játszóterezést. Higyjétek el, ebben semmi rossz nincs, ezért sose érezzétek Magatokat rossz szülőnek! Ilyenkor nyugodtan meg lehet csörgetni a barátnő anyukákat, háhta van olyan ötlete, ami nektek ezidáig eszetekbe se jutott! Vagy olvasni Kiki oldalát:)

Tudom, hogy hétvégén az anyuka szereppel párhuzamosan dübörög a gondoskodó feleség megformálása is, azaz takarítás, ebéd, mosás, vasalás és ami még a csövön kifér:) Ha esetleg ez utóbbi teendőket sikerül megosztani párotokkal, netán anyós vagy anyukátok pont meghívott ebédre:), akkor biztos fog jutni idő csemetéitekre. Akivel közösen lehet játszani, ahhelyett, hogy egész délelőtt vagy délután ül a tv előtt és ezeket a mai, hihetetlenül vad, agresszív és érthetetlen meséket nézi. (A tévézésről majd egy külön fejezetben szeretnék írni!!!)

Gyermekeink körében tuti siker a só-liszt gyurma! Egyszerű az elkészítése is: kétharmad egyharmad arányban a liszt javára és apránként adjuk hozzá a vizet, amíg jól gyúrható tésztát kapunk. Színt lophatunk mindannyiunk és a gyurma életébe is, ha a kész masszát kissebb adagokra szedjük és egyik-másik cipócskához folyékony festéket adunk. Innentől kezdve aztán az elkészíthető remekművek darabszámának, formájának határa a csillagos ég:) Sok-sok örömteli perccel, beszélgetéssel, az alkotás örömével! És természetesen készítsük gyermekünkkel közösen a gyurmát - kortól függően persze -, már ezzel is sok örömet szerzünk neki!  A kész alkotásokat ki lehet szárítani sütőben (ne csukjátok be a sütő ajtaját, hogy ne süljön meg, csak száradjon), illetve pár nap alatt szobahőmérsékleten is kiszáradnak. Ha elég kemény, akkor lehet festeni. Díszítőként használhatunk kicsi köveket, amiket előzőleg érdemes begyűjteni a játszótéren, illetve piciszemű babot, lencsét, tésztát, rizst, színes gyöngyöket, de a szép színes őszi faleveleket is bele lehet szerkeszteni a gyurmába. A kiegészítő elemeket illetően is határ a csillagos ég!

Ha netán mégse érezne kedvet a mi Mazsolánk a gyurmázáshoz, akkor lehet a gyufákkal is alkotni. Szerintem a modern technika ellnére minden háztartásban van néhány doboz gyufa. Kell még hozzá néhány lap (fehér vagy színes, teljesen mindegy), egy kis ragasztó és máris kezdődhet az alkotó munka. Mindenféle formákat lehet "kiragasztani" a gyufaszálakból: házat, fákat, állatokat, virágot és ami még eszetekbe jut. Aztán ezeket a remekműveket is ki lehet festeni.

Tapasztalatból ajánlom Nektek a nyers tésztákat. Ma már annyiféle formában kaphatóak, hogy a főzésen túl egyéb örömeköt is tudnak okozni Kicsinek, Nagynak egyaránt! Ezeket is be lehet festeni és felragaszgatni: például egy sima, nyersfa képkeretre. Össze lehet őket fűzni cérnával és máris kész az egyedi nyaklánc, karkötő. Vagy a fent említett gyurmával is istenien kombinálható! Illetve bármilyen alakzat is kirakható belőlük papírra ragasztva. Ebben az esetben érdemes rajzlapra dolgozni vagy keményebb kartonpapírra, mert a tésztának már van súlya és a sima fehér lap nem igazán bírja a terhelést.

Ha netán ennyi időtök mégse lenne Kincseitekre a vasárnapi teendők miatt és mellett, akkor - szintén a kor függvényében - vonjátok be őket a feladatokba: az együtt főzés szerintem az egyik legjobb dolog. De sok gyermekem van, aki szívesen segít a teregetésben, a mosás előkészítésében és elindításában (mekkora élmény beleszórni az adagolóba a mosóport! el sem hiszitek!:) az indítógomb megnyomásáról már nem is beszélve!!!!:)) Ha nem szalad el a porszívó hangjától, akkor lehet együtt is takarítani. Így akkor nem csak közösen, hanem hasznosan is telik az idő!

Alkotásra, munkára fel! :)

üdv,

Kiki

ui: legközelebbi bejelentkezésem alkalmával arról fogok Nektek írni, hogy rossz időben is ki lehet mozdulni, és jó élményekkel hazatérni!:)

A kevesebb néha több!

2010.09.16. 20:15 - Kikimosoly

Sziasztok Kedves Anyukák!

Az öltözködésről szeretnék most Nektek írni egy kicsit. Ne keressetek semmilyen szisztémát és logikát az írásaim között, pont arról írok, ami éppen foglalkoztat, vagy ami épp aktuális csemetéitek életében.

Itt van az ősz, itt van újra és egyre kiszámíthatatlanabb időjárásunk. Szerintem ebben az időszakban a legnehezebb helyesen felöltözni és ilyenkor a legkönnyebb megfázni is. Egyen már én is túl vagyok:)

A legfontosabb, amit javasolni szeretnék Nektek, hogy ne öltöztessétek túl a gyerekeket, mert az a legrosszabb, amit tehettek. Legyen réteges a ruházata, de mértékkel!!! Véleményem szerint egy rendes farmernadrág alá most még nem kell vastag harisnyát adni, hiszen kint 20 fok körüli még a hőmérséklet a sok eső ellenére, és a lakásokban, ovikban is biztosítják a megfelelő klímát. Ha már most ilyen vastagon felöltöztetik őket, mit fognak hordani télen? Hiszen hiába a hó, nem lehetnek majd egész nap sínadrágban....:) Tehát egy vastagabb farmer vagy vászon nadrág még bőven elég, a lányok is lehetnek harisnyában, max. ha kimennek az udvarra, ráhúzhatnak egy vékony melegítőnacit, de azt is leginkább azért, hogy a harisnya túlélja a kerti örömöket:) És ha már sikerült deréktől lefelé nem bedunsztolni csemeténket, akkor tegyünk így deréktől felfelé is. Volt olyan gyermekeme a héten, akin volt atléta trikó, egy rövidujjú, egy hosszúujjú, és erre a hosszúujjúra még egy rövidujjú pólót ráadtak:) Biztos, ami biztos. Zárásnak pedig egy vastag pulcsit és ezt a michelin baba gyermeket még belepaszírozták egy kis mellénybe. Először nem értettem, miért mozog olyan furcsán a kisfiú. Azt hittem, rosszul látok. A túlöltöztetésen túl a másik nagyon nagy gond, hogy a gyerek nem tud szabadon mozogni. Csak mint egy asztronauta:) Úgy járkált szegénykém, mint egy robot. A kisautóba pedig már bele se tudott mászni. Abba is érdemes belegondolni, hogy gyermekeitek állandó mozgásban vannak, tehát kihűlni biztosan nem fognak! Ennyi ruha alatt hihetetlenül megizzadnak. Aztán hirtelen homokozni támad kedve a gyereknek, lehuppan a homokózba - és pikk-pakk máris megfázott. Fontos, hogy ilyen megpihenős pillanatokra legyen náluk, illetve az oviban egy vékony kabát, egy pulcsi, hogy a felnőttek rájuk adhassák.

Imádom, amikor egy-egy kislányom reggel belibben az oviba Arielként, Kis hableányként, vagy szárnyas tündérként. Csodálatos jelmezeket varázsolnak nekik az anyukájuk, és természetes, hogy országnak-világnak szeretnék megmutatni magukat a leányzók. Ez nagyon jó, de ilyenkor kérlek Benneteket, Kedves Anyukák, hozzatok a leánykának váltó ruhát, mert bizony már fél óra után is zavarja őket a sok fodor, a selyemanyag, az angyali szárnyakról már nem is beszélve...:) Ne csak reggel szárnyaljon a mi kis tündérünk, hanem a nap további részében is érezze magát mesésen!:)

Köszönöm, hogy elolvastatok!:)

üdv,

Kiki

Mi kerüljön a tányérokba?

2010.09.13. 20:53 - Kikimosoly

Sziasztok!

Ahogy ígértem, folytatom előző bejegyzésemet. Csak most a nagy kérdés, hogy mit? Azaz: mit egyenek csöpségeink. Ha nagyon rövid akarnék lenni, akkor azt válaszolnám: mindent! :) Igen, mindent. Meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy ők válasszák ki, mi ízlik nekik és mi nem. Törekednünk kell a változatos étrendre. Nem szabad abba a hibába esni, hogy csak azokat az ételeket adjuk gyermekeinknek, amiről 100 %osan tudjuk, hogy elfogyasztja. Azzal nyugtatva lelkiismeretünket, hogy így biztosan nem marad éhes.

Semmi jónak nem vagyok az elrontója, így nyugodt szívvel írom le, bátran adjatok nekik nutellás kenyeret, lekváros tésztát, vagy amiről talán kevesen hallottak, a gyerekek körében azonban hihetetlen népszerűségnek örvendő kakaós tésztát :) Ezek az édes ételek épp olyan fontosak, mint a zöldségek, a gyümölcsök, a főzelékek, húsok. A tészta örök befutó, azt akár üresen is képesek kicsinyeink hihetetlen mennyiségben magukba tömni:) Határ a csillagos ég és a kipukkadás érzése. Nem baj! Akkor csaljunk egy kicsit: adjunk nekik durum tésztát. A hozzá készített zöldséges vagy húsos szószt először csak a tészta mellé téve tálaljuk nekik, és ha biztosan tudjuk, hogy ízlet nekik a "körítés", akkor legközelebb már össze is keverhetjük őket. A bizalom jeleként - és ha persze megoldaható - keverjük össze a szószt a tésztával a gyerekek jelenlétében. Vonjuk be őket is a főzésbe, így két legyet üthetünk egy csapásra: ismét egy közös élmény, ahol mindenki jól érzi magát, a gyermek új dolgokat tanulhat, sikerélményben lesz része az elkészült ételt illetően illetve nem érzi magát kicsit sem becsapva, hiszen ő maga is látta, hogy mi az, ami most éppen a tányérján van. Amúgy maga a főzés egy csodálatos közös tevékenység, de erről majd egy másik alkalommal írnék részletesebben! :)

Zöldségeket adjunk nekik főzve, nyersen egyaránt, sose feledkezzünk meg a gyümölcsökről sem. Hiszen minden csecsemőnek az első "komoly", anyatej melletti első élménye a fent említett két ételfajtához kapcsolódik: zöldségeket és gyümölcsöket turmixolunk nekik össze. A tapasztalatom mégis az, hogy ezek a fogások hipp-hopp eltűnnek a gyerekek életéből és kínkeserves könyörgés és rábeszélés után hajlandóak csak megenni azokat az egészséges dolgokat, amiket amúgy, turmixolt formában simán, sőt, boldogan fogyasztottak el. Lehet próbálkozni adott gyümölccsel vagy zöldséggel akkor is, ha azt mondjuk turmixolt formában anno kiköpte. Mert egyáltalán nem kizárt, hogy nyersen, vagy párolva, a rágás élményével, kicsit több füszerrel párosítva már jóízűen fogja porontyunk azt elfogyasztani.

Ne féljetek a csokoládétól sem, hiszen szerintem nincs olyan ember, akinek nem esne jól néha egy-egy kocka csoki. NÉHA. Mindannyian ismerjük a csoki jótékony hatását:), hát osszuk ezt meg gyermekeinkkel is! Csak tartsuk be a mértéket és a határokat. Az édességes doboz vagy fiók olyan helyen legyen, ahova kicsinyünk nem érhet el, csak felnőtt segítségével. Ezzel máris megspóroltunk mindenkinek kellemetlen helyzeteket és élményeket. A cukorkákról már nem tudok ilyen lelkesedéssel beszélni, azokat inkább nem javaslom, de ha néha-néha egyet odaadunk a gyerekeknek, biztos nem kötünk ki fél óra múlva a fogorvosnál. Próbáljuk meg az édességek esetében is elkerülni a drasztikus, sokkoló fenyegőzést: hogy ha sok csokit eszenk, akkor elrohad vagy kiesik az összes foguk, mert a gyerek szoronghat tőlük és esetleg kellemetlen helyzetbe kerülhet. Például vendégségben, zsúrban: mindenki jóízűen elfogyasztja azt az egy kocka csokit vagy egy db cukorkát, a mi kicsi kicsinyünk pedig szorongva utasítja vissza az ételet, kirekesztve érezheti magát a közösségből, közben attól a pici adagtól biztosan nem lesz semmi baja!

Kritikus pontoknak számítanak azok az ételek, amit a felnőttek nem szeretnek. Hiszen aminek illatát, ízét nem kedveljük, azt nem is főzzük szívesen. Logikus és jogos. Ilyenkor éljünk a családtagok széles választékával, és ha gyermekünket a nagyinál hagyjuk, netán egy bébisziterre, aki főzni is tud, akkor kérjük meg az illetőket, hogy készítsenek olyan ételeket, amiket mi magunk biztosan nem főzünk meg. Így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert az én családomban például soha nem ettünk halat, mivel Anya a szagától is sikítva menekül a mai napig. Én magam viszont nagyon megszerettem az úszkáló finomságokat:) Arról nem is beszélve, hogy mennyire egészséges táplálék a hal.

Ha eszünk, akkor inni is kell! Főleg a nagy melegben. Kerüljük a túlcukrozott gyári gyümölcslének álcázott nedüket. Ez nem azt jelenti, hogy sohase adjunk ilyeneket a kicsiknek, de mértékkel és keveset! Illetve az is egy megoldás lehet, hogy vizet adunk hozzá, így nem lesz annyira tömény, a cumisüvegből is könnyebben megiható:), és a szomjat is jobban oldja. Főzzünk mi egy teát, azt télen-nyáron adhatjuk gyermekeinknek, ízesítsük mi magunk, így lelkiismeretfurdalásunk sem lesz a cukrot illetően. Na és persze a víz. Miden mennyiségben. Amikor csak lehet. Nagyon fontos. Sajnos én már találkoztam olyan gyerekekkel, akik nem voltak hajlandóak vizet inni. Nagy hiba. Már csak azért is, mert az oviban, bölcsiben inkább vizet kapnak a gyerekek, mint gyümölcsleveket. És hiába ajánlja fel a kedves anyuka, hogy majd ő hoz a gyerekének, mert mit mond az a szegény pedagógus a többi 15-20 gyereknek!?!? Ők miért nem kapnak olyat? Szóval szeretessük meg apróságainkkal a vizet is mindenképpen!

Bőven van kihívás és feladat ezene a téren is, de ez a küzdelem is hatalmas sikereket hozhat - szó szerint és átvitt értelemben is - a konyhánkra! :)

Jó étvágyat Mindenkinek!

üdv,

Kiki

Enni vagy nem enni?

2010.09.08. 19:17 - Kikimosoly

Kedves Olvasóim!

Úgy gondolom, hogy a fenti kérdés mindannyiunkat foglalkoztat. Hiszen enni kell, pláne a gyerekeknek, akik fejlődnek és örök mozgásban vannak. Tulajdonképpen egyszerűen kellene működnie ennek a dolognak az apróságok körében, hiszen ha józan ésszel gondolkodunk, mindenki azt vallja, hogy a mozgáshoz, a fejlődéshez táplálékra van szükség, és a gyerekek úgy is megesznek mindent, hiszen éhesek. Na de - hogy egyikünk élete se legyen annyira sima dió :) - csemetéink manapság igencsak válogatósak.

Én most azzal a részével igazából nem akarok foglalkozni, hogy mitől lesz egy gyerek válogatós, (bár ha bárkit érdekel, szívesen beszélgetek erről is!!!), inkább arról írnék egy kicsit, hogyan oldjuk meg ezt a problémát. Hogy a gyermek ne éhezzen napközben az oviban, bölcsiben, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ezekben az intézményekben nem svédasztalos formában történik az étkeztetés. Sőt... Sajnos sok helyen tényleg nem igazán finom ételeket kapnak a gyerekek.

A mi ovinkban finom főtt ételeket hoznak, reggelire és uzsonnára is változatos menüsort állítanak össze a felelősök. Mégis: a gyerekek mindig tudnak meglepetéseket okozni. Mint például ma is: finom lekváros táska volt uzsonnára, és megdöbbentően sok gyermek hagyta ott a péksütit a tányérján nyafogva és fintorogva. Ki gondolná, hogy egy ilyen gusztusos és édes illatot árasztó finomságot bárki is visszautasít?!? Na persze, mindenki magából indul ki, ahogyan én is. Én szeretem, de sokan nem. Óvónőként és bébiszitterként természetes, hogy mindig ügyelek arra, hogy egyetlen Mazsola se maradjon éhesen. Mivel az oviban meg van kötve a kezem, a mentsvárat a vajas kenyér vagy a sima kenyér jelenti. És sokan abba sem gondolnak bele, hogy a gyerekek milyen jó ízűen tudnak elfogyasztani egy fél üres zsemlét!!!! Ma is bebizonyosodott, hogy márpedig így van. Sőt! Repeta is kell belőle mindig. Az, hogy egy gyerek az oviban nem eszik, sajnos a benne lévő feszültségnek, stressznek is betudható, ezért rögtön az elején nem szabad erőltetnünk semmit, csak finoman próbálkozni. És ha még sincs sikerünk, jöhet a jól bevált, fent említett mentőöv.

Az ebéd is kényes kérdés, mert főtt ételből csak az az egy van, azaz egyféle leves és egy második fogás. Ami megint nem lehet mindenki szája íze szerint elkészítve, úgyhogy folytatódik a küzdelem az étel elfogyasztásáért. Fontosnak tartom, hogy legalább megkóstoltassuk gyermekünkkel az adott ennivalót, hiszen van az a mondás, hogy ronda, de finom:). Tehát ha még nem evett az adott ételfajtából a gyerek, csak ránézésre utasítja el, vegyük fel mindenképpen azt a bizonyos kesztyűt, és próbáljuk meg a lehetetlent!!! Egy kanálig próbáljunk meg mindenképpen eljutni! Erre azért bíztatlak Titeket, mert nekem volt már ezen a téren sikerélményem, a nehéz kezdet csodaszép véget eredményezett: elfogyott egy adag repeta is.

Ha elfogadjátok a tanácsomat, a felnőttek részéről hihetetlen kitartást kívánó próbálkozások során soha nem zsaroljátok a gyermekeket azzal, hogy ha nem eszi meg a főételt, akkor nem kap édességet. Ezt azért mondom, mert nem jó, ha a kicsiben az az árukapcsolás alakul ki, hogy azért kell enni, hogy az édességet mindenképpen megkapja. Próbáljuk őket úgy nevelni, hogy az evésben is örömüket leljék, mert az igenis egy nagyon jó dolog! És ha kialakul bennük ez a jó érzés, akkor stresszelni sem fognak minden evés előtt, sőt, jöhetnek a következő nagy lépések: megtanulni önállóan étkezni, élvezni az asztaltársaságot, megélni a jóllakottság érzését, felfedezni új ízeket és mosolyogni ebéd után.

Nagyon jól tudom, hogy a fent leírtak persze sok családban hosszú, hosszú kitartó próbálkozások eredményeként születhetnek csak meg, de higyjétek el, megéri!!!!

Hajrá teli pocak!:)

üdv,

Kiki

ui: legközelebb arról is írok, hogy mit egyenek Apróságaink és esetleg mi az, amit kevésbé:)

Sikerek más nyelven

2010.09.03. 18:27 - Kikimosoly

Sziasztok!

Elrepült ez a három nap! Persze mindig szalad az idő, amikor zajlik az élet. És nálunk, az oviban igencsak zajlott...:) 9 új gyermek és egy számomra új ovi mellett nincs megállás egy pillanatra sem. De én ezt nagyon élvezem! Hiszen alapvetően egy pörgős, energikus lány vagyok.

Ahogy már az előző bejegyzéseimben is írtam, a beszoktatás mindannyiunknak nagy kihívás testileg, lelkileg. A folyamat oroszlánrésze a miénk, pedagógusoké. Amennyire együtt tudok érezni egy-egy sirdogáló lurkóval, olyannyira tudok örülni is minden egyes mosolyuknak, amit már édesanyjuk nélkül adnak nekünk. Ezek a mosolyok nekem most dupla örömet jelentenek, hiszen az egész beszoktatás angolul zajlik az oviban. Tehát: nem elég annak a kisgyermeknek, hogy órákra el kell szakadnia az anyukájától, körülötte sok idegen arc, kicsi és nagy egyaránt, még mindennek a sokknak a tetejébe a felnőttek egy számára, addig talán teljesen ismeretlen nyelven beszélnek hozzá! Őrület! :) - ahogy néha a gyerekeimnek is szoktam mondani bizonyos helyzetekben. Nem egyszerű, de a befektetett energia és munka sokszorosan térül meg. Az "ovis" angol teljesen az alapoktól indul, igyekszünk mindent a legegyszerűbben megfogalmazni a gyerekeknek. Rövid kifejezések, szópárok, és minden szituációban mindig ugyanazok a szófordulatok, kifejezések. A titok nyitja, hogy amit csak lehet, mutatunk, mutogatunk hozzá, hiszen a gyerekek vizuális memóriája zseniális! Arról nem is beszélve, hogy aki számára teljesen idegen az angol, így fogja megérteni és megtanulni, hogy mi mit jelent. És hogy van-e értelme? Eredménye? Határozottan igen! Mert a 3. együtt töltött nap után N. lányom önfeledten énekelte az udvar előtti öltözködés közben azt az angol dalt, amit rendrakáskor szoktunk énekelni. És mosolyogva integetett felém ma délután és kiáltotta utánam, hogy "See you tomorrow", azaz holnap találkozunk! És ugyan nem találkozom vele holnap, mert itt a hétvége, de ez a mondat azt a nyomot hagyta bennem erre a két pihenős napra, hogy várom a hétfői napot. A. fiam, aki 3,5 éves, ma uzsonnánál angolul kért még egyet a finom süteményből! Két egyszerű angol szóval ugyan, semmi komoly mondat, de sokkal több, mint amira számíthattunk ennyi idő után! Jó érzés! Szóval három nap alatt is van gyümölcse a munkánknak. Várom, hogy újra együtt énekeljünk, mutogatva, táncolva, és hogy megint mindkettőnknek sikerélménye legyen - egy idegen nyelven!

Jó hétvégét Mindenkinek!

Jövő héten "találkozunk"!

üdv,

Kiki

Elkezdődött! :)

2010.09.01. 16:33 - Kikimosoly

Sziasztok Kedves Anyukák!

Igen, elkezdődött. Szeptember 1-ét írunk és megnyitotta kapuját az az ovi is, ahol én dolgozom. Ez a hely számomra is új, a mai volt az első napom. Ahogy néhány kisgyermeknek is. Izgultam. És vártam is.

Kiscsortom van, ami azt jelenti, hogy 2,5 és 4 éves korosztályú gyerekeket tanítgatok, nevelgetek. Számszerint 11et. Az egyik legvarázslatosabb korszak. Mert már kommunikálnak, véleményük van, kérdeznek, mesélnek, de mégis, olyan fantasztikusan formálhatóak! A rugalmasságukról és a fogékonyságukról nem is beszélve!!!

Szóval első nap. A gyerekek folyamatosan érkeztek és tulajdonképpen kijelenthetem, hogy nagyon komoly akadályba nem ütköztem. Ezt úgy értem, hogy nagyon nagyon síró, hisztiző gyermekem nem volt. Ma. Azért írtam le külön ezt a szót, mert ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy esetleg két nap múlva, vagy egy hét múlva sem fog hisztizni senki. Az okokat leírtam az előző bejegyésembe. Egyetlen kisfiam volt, akit kicsit nehezebb volt megnyugtatni, de aztán A. is megbékélt. Amikor anyukája elment, nagyon elkeseredett és keservesen sírt. Ölbe vettem, simogattam, csitítgattam, elsőre nem sok sikerrel. Aztán átmentem vele egy másik szobába, ahol nem voltak gyerekek, csak ő és én, és néhány perc összebújós beszélgetés és simogatás után A. megnyugodott. Lefeküdt egy kiságyra, hiszen elfáradt a nagy sírásban, én pedig felolvastam neki két rövid mesét. Aztán - mint ha mi sem történt volna -, kéz a kézben besétáltunk a csoportunkba és A. is önfeledten játszott. Egyedül is, de nem zavarták a társai sem. A tornateremben tett látogatásunk még jobban feloldotta őt, így, amikor ebéd után Anyukája megérkezett, ugyan egy nagyon fáradt, de békés, és mosolygós kisfiút adhattam neki oda. Jó volt látni a mama örömét és az én lelkem is ujjongott.

Mert ezek az élet nagy dolgai!!!! A gyerekeknek is és nekem is. Sikerélmény két embernek, egy délelőttre. Ami motivál, mosolyt csal az arcomra és örömet okoz a gyermeknek!

Remélem, kedves "beszoktatós" Anyukák, Ti is mosolygós gyerekeket kaptok vissza az oviból!

Folytatom!:)

üdv,

Kiki

Új korszak, nagy változás

2010.08.27. 20:18 - Kikimosoly

Kedves Olvasók!

Nemsokára a naptár szerint is véget ér a nyár, lezárul egy hosszú időszak és elkezdődik valami új. Valami, ami mindannyiunk életébe nagy változást fog hozni, Kicsinek, Nagynak egyaránt.

Megnyitják kapuikat az óvodák, amit ki nagyon, ki kevésbé jobban vár. Sok anyuka kicsit talán szorongva néz a nagy dátum elé, hiszen gyermekét óvodában, bölcsödébe adja és az "elsőbálozó" szülők hallomásból tudják, hogy nagy fába vágják a fejszéjüket. De ne féljetek, ne szorongjatok, mert higyjétek el, hogy gyermekeitekre egy nagy jó időszak vár! Az óvoda hatalmas változást hoz minden kisgyerek életébe, hiszen az első igazán komoly jelenséggel, a szocializációval szembesülnek - játékos és vidám formában. Az első időszak legalábbis erről fog szólni, bármilyen óvodába is adjuk gyermekünket. Megszokják és szembesülnek azzal, hogy társaik ugyanolyan értékűek, gondolkodásúak, ugyanakkora erővel és elszántásggal rendelkeznek, mint ők maguk. Ebben az új helyzetben sem leszenk egyedül, hiszen az óvónő szerepe itt az, hogy az új helyzetben segítse a gyerekeket, támogassa őket szeretettel, kedvességgel és játokossággal. Biztosan lesznek olyan csemeték, akiknek majd több időre lesz szüksége az új megszokásához, és olyan apróság is lesz, aki sokak legnagyobb meglepetésére gördülékenyen fogja venni az akadályokat. Aztán persze az ilyen rugalmas kicsiken is kitörhet a frász, amikor tulajdonképpen ők is felfogják és megértik azt, hogy ez az oviba járás nem csak egy múló vigasság, hanem annál egy sokkal hosszab, állondósuló jelenség. Ilyenkor ők is elkeseredhetnek, sirdogálhatnak, nyafoghatnak, nem szerethetnek senkit, az oviban van:), akár hisztizhetnek is reggelente, de ilyenkor kell a szülőnek erősnek lennie, és sirdogáló gyereke felé a lehető legkevesebbet kimutatni elkeseredettségéből, riadtásgából és aggódásából. Meg kell őrizni a nyugalmunkat és az óvónőre hallgatva, ugyanúgy csinálni a reggeli szeánszokat, mint azidáig. Ne érezzétek Magatok, kedves Anyukák rossz szülőnek vagy anyának azért, mert "otthagyjátok" gyermeketeket, hiszen - tapasztalatból mondom!!! - , az esetek legnagyobb részében néhány perc múlva már önfeledten játszik az a gyermek is, aki kétségbeesve hullatta krokodilkönnyeit és fizikai erővel kellett "leválasztani" édesanyjáról. Bízzatok az óvónőben, mert ezzel mind a kicsi, mint pedig a pedagógus munkáját segítitek. A Ti lelki békétekről nem is beszélve, hiszen ha konzekvensen csináljátok végig a beszoktatás időszakát, rövidre lehet zárni ezt a nehéz folyamatot!

Jó hétvégét, jó készülődést az őszre!

Folytatom!:)

üdv,

Kiki

Miénk a sziget!

2010.08.26. 18:13 - Kikimosoly

Sziasztok!

Újra itt és rengeteg élménnyel! Az ovi csak a jövő héten kezdődik, így ezen a héten minden nap gyerekvigyázok, tehát akad mesélnivalóm:)

Szóval. Megérkeztem a két fiúcskával a Margisztigetre. A szigetre bejutást már jó ideje lassítja a híd felújítása, de amikor az ember egy érdeklődő, nagyon kíváncsi, 5éves fiúcskával vág neki a kattogó, fújtató, kerregő hídnak, akkor az eredeti bejutási idő kétszeresével érdemes számolni:) Ami egyáltalán nem baj, sőt! Ezt csak azért mondom, hogy mindenképpen legyen a táskánkban víz, és egy sapka, amit a bámészkodás és beszélgetés közben a gyeremek buksijára húzhatunk! Mert a kérdések csak úgy záporoznak, és minden ott dolgozó gép maximálisan elvarázsolja porontyunkat - ahogy ezt Cs-szel is tette. Újra feltámadt benne a miért? korszak, tehát érdemes felkészülni - elsősorban szakmailag:) -, hogy a legfurcsább kérdésre is válaszolni tudjunk... Mint például: "Az a nagy gép nem érzi ezt a nagy meleget?"

Ha az ember végre bejut a már sokkal csendesebb és békésebb szigetre, hiába tűzte ki uticélul a Margit-hídhoz közelebb eső játszóteret, a szőkőkút látványa és hangja azonnal eltérít eredeti tervünktől. És ez megint egy kellemes kitérő. Miután Cs-szel kellően kimelegedtünk, letelepedtünk a szökőkút hűvös árnyékában és néhány percig szótlanul bámultuk a vizet. V. már a hídon beájult, de a hűvös biztos neki is jól esett:) A rövid csendet a szökőkút zenéje törte meg, ami az én elevem Cs. fiacskámat azonnal táncra perdítette. Táncra és ugrálásra:) Én pedig csak mosolyogtam, ahogy elnéztem ezt a felhőtlen boldogságot.

Sajnos a tiltás ellenére sokan belemásznak a vízbe, így érthető módon Cs. is szeretett volna megmártózni. Szerencsémre nem okozott neki gondot megérteni azt, hogy ebben a vízben vegyszerek is vannak az algásodás ellen, ami veszélyes is lehet, és a bőrnek biztosan nem tesz jót, ráadásul - szintén mindkettőnk nagy sajnálatára - sok a szemét is a vízben. Ezt az akadályt tehát könnyen vettük, maradt a vidám, szaladgálós táncolás. Közben V. is hatalmas sikollyal jelezte, hogy kialudta magát, így hármasban csücsültünk a kút szélén és élveztük a hűsítő vízpermetet. V. boldog sikoltozása mellett Cs. szinte mindent felelevenített arról, amit haletetés közben, a vízről beszélgettünk. Ennek rajta kívül már csak én örültem jobban - a sok élményen kívül adhattam Neki valami hasznosat és maradandót.

Eljutottunk a játszótérre is, ahol a két fiú önfeledten bírkozott egymással a fűben, illetve Cs. gurulóversenyt rendezett képzeletbeli barátaival. V. közben lelkesen fedezte fel a világot a közvetlen közelemben négykézláb és minden egyes összegyűjtött falevelet hangos sikítással jelzte nekem.

Ezek után - érthető módon - kicsit elfáradva vágtunk neki a hazaútnak: át mégegyszer a hídon, újra a villamosra, de az utazás minden fáradalmat megért: a végállomás Anya ölelő karja volt.

Legközelebb Nati lányommal folytatom!

Addig is használjátok ki a jó időt és csavarogjatok sokat gyermekeitekkel!

üdv,

Kiki

Áldott-átkozott hiszti

2010.08.25. 19:35 - Kikimosoly

Sziasztok!

Ahogy ígértem, folytatom a tegnapi gondolataimat. Már nem sok mindent tennék hozzá a tegnap leírtakhoz, de úgy gondolom, a hisztire mindenképpen érdemes kitérni. Mert ez az a jelenség, amiben mindannyiunknak volt már része és a legelszántabb küzdelmünk ellenére is belefuthatunk még...

Édesanyám elmondása szerint én egyszer hisztiztem igazán, akkor zsupsz, benyomta a fejem a hideg víz alá, és onnantól kezdve soha többé nem volt nálunk hiszti. Ezzel persze nem azt akarom mondani Nektek, hogy mindannyian tegyetek így, de itt jegyezném meg, hogy adott esetben ne féljetek ettől a lépéstől sem! Látjátok, felnőttem én is, ember lett belőlem és semmiféle rossz nyomot nem hagyott bennem az eset. Sőt, nem is emlékszem rá! Anyuékat viszont megkíméltem a további toporzékolós üvöltéstől.

Sajnos a gyerekek hamar tisztába jönnek azzal, hogy ez egy nagyon erős fegyverük a felnőttekkel szembe és pofátlanul bevetik bármilyen szituációban. Ezért javaslom, hogy csírájában folytsuk el a dolgot. Soha ne hódoljunk be neki, soha ne teljesítsük olyan kérésüket, amit hiszti kísér. Mert kialakul az árukapcsolás: ha hisztizek, megkapom. És ennek sosem lesz vége. Ha nem hideg vizzel, akkor hideg nyugalommal. Tudomást sem véve a földön örjőngő porontyunkról. Olyan értelemben persze, hogy ezt csak a gyerek élej meg így. Mert egy ilyen önkívületi állapotban - tapasztaltam és szerintem Ti is így éltétek meg - bármit is mondasz a gyerekednek, ha az nem az egyetértés hangos szava, akkor csak olaj lesz minden szavad a tűzre. Vita, vita, vita, vita és megint csak vita. Majd elpattan a cérna. És olyankor már senki sem tud higgadtan gondolkodni... Ezért javaslom azt, hogy hagyjuk a gyermeket egészséges kereteken belül kitombolni magát és amikor magától lenyugodott, mert a környezete semmilyen formában nem reagált erre a lehetetlen viselkedésre, akkor - bár nagyon furcsán hangozhat - kicsit olyan hangvételben, mint ha mi sem történt volna, icipici humorral füszerezve beszéljük meg vele a dolgot. Az első mozzanatától az utolsóig. Higyjétek el, működni fog!!! Vegyük őt ölbe, üljünk le hozzá a földre, bújjunk össze, simogassuk őt és mindent szedjünk ki belőle - szavak formájában. És ilyenkor az is megtörténhet, hogy olyan dolgokat is elmond gyermekünk nekünk, amiről addig szó sem volt. Csak őt nyomasztotta, és a hiszti egyfajta levezetés volt számára, de közben a valós célját ezzel nem érte el.

Az én pályafutásom alatt ezek a beszélgetős percek mindig varázslatosak voltak! Érezni, ahogy az a kicsi megnyugszik, kiadja magából a dühöt, a fájdalmas vagy bántó gondolatokat. Érezni a maximális bizalmát és szeretetét. Felelmelő érzés!:)

Mosolygós estét Nektek!

Kiki



süti beállítások módosítása