Sziasztok!
Régen találkoztunk... Igen, tudom, az én hibám. Illetve most szó sincs lustaságról vagy elhanyagolásról, csupán hagytam időt a kérdéseiteket, ötleteiket tartalmazó levelek megérkezésére :)
Az egyik Kedves Olvasóm arra szeretne választ kapni, hogy Kisfia miért ragaszkodik a szokásosnál jobban Hozzá, miért Őt hívja reggel, délben és este is?!?!? Nos. Fogós kérdés. Nagyon könnyű helyzetben lennék most, ha a kérdés az anyukáról szólna, mert akkor röviden és nagyon tudományosan tudnék válaszolni: ez a Freud szerinti ödipális konfliktusnak nevezett korszak, mely szerint a kisgyerek szinte szerelmesen ragaszkodik az ellentétes nemű szülőjéhez. De a szitu fordított, így maradnek a józan paraszti és a tapasztalatokból született gondolatok.
A mai világban egész nyugodtan leszögezhetjük, hogy az apukák nagy része jelentősen kevesebb időt tud tölteni gyermekével, mint az anyukák. Ennek oka ugyebár a családfentartó szerepének megformálása, a sok munka miatt igényelt időnkénti kikapcsolódás sport vagy barátokkal töltött órák formájában.
Ha a gyermek olyan szererncsés, hogy a rá- és neki szánt időt édesapja intenzíven, szeretettel, aktívan és vidáman tölti el, akkor a gyermekben - ennek a jóérzésű időszaknak a ritkasága miatt - ki fog alalkulni az a bizonyos hiányérzet, ami kiválthatja ezt a fajta túlzott ragaszkodást. Gondolkdojunk csak azzal a bizonyos józan paraszti ésszel: apát ugyanúgy szereti a kisgyerek, mint anyát, de előbbit jóval kevesebbet látja.
1. Változatosságot jelent a kis életében, amikor apa játszik vele: talán akkor még inkább előtrébe kerülnek a fiús játékok, talán apa jobban beleéli magát egy mozdonyvezető szerepébe :), apa más hangokat ad ki, mint anya, apa hangosabb, mint anya stb. stb.
2. Ha apa játszik a kisgyermekkel, akkor a rövid időből adódóan - szerencsés esetben - valószínű megszakítás nélkül foglalkozik a gyermekkel: nem szalad el kiteregetni, berakni egy új adag mosást, nem keveri meg néha a tűzhelyen készülő ételt, nem pakol gyorsan össze a gardróban, stb. stb. Ezek persze nem zavarják a gyereket akkor, amikor édesanyjával van, hiszen ezt szokta meg tőle. Apától pedig azt, hogy ő a játékidőt semmivel nem szakítja meg, együtt ér véget a közös móka.
3. És soha ne feledjük el: kisgyermekeink érzelmi világa minimális eltéréssel, de nagyon hasonlóan működik a miénkhez! Nekünk is vannak olyan időszakaink, amikor bizonyos ember, emberek társaságát, érintését, szeretetét jobban kívánjuk, mint a többiekét. Mi, felnőttek már meg tudjuk magunknak teremteni a lehetőségeket és körülményeket, hogy ilyenkor ezzel a bizonyos emberrel lehessünk, de a kisgyermek ezt úgy tudja csak tudtunkra adni, hogy az addigi viselkedésén változtat. Beszéd híjján még a sírással, kiabálással, testi kontaktusokkal (állandó kézfogás, szoros ölelgetések, csak az adott szülő öltöztetheti, fürdetheti, etetheti stb.) adja tudtunkra azt, hogy kis lelki világának melyik emberből van többre szüksége.
Ezen majdnem minden kisgyermek keresztül megy. Ne ijedjünk meg a jelenségtől, hanem próbáljuk meg lehetővé tenni Mazsolánk számára, hogy azzal a szülőjével a lehető legtöbb időt tölthesse. A másik felet pedig arra kérem és bíztatom, hogy eszébe ne jusson elkeserdeni, vagy vádolni magát, hogy netán rossz szülő, valamit elrontott esetleg, hanem fogadja el a helyzetet és legyen benne biztos, hogy előbb vagy utóbb vissza fog térni az a bizonyos folyócska a medrébe!
Jó hétvégét Nektek!
üdv,
Kiki
